Világszinten szabályozná az USA a társasági adó szintjét, Románia jól járhat vele

Az Egyesült Államok és az OECD 12 százalékban állapítaná meg a minimális adókulcsot.  

Eljött az ideje, hogy globális minimálértéket állapítsanak meg a társasági adónak, véli Janet Yellen, az Egyesült Államok pénzügyminisztere, akivel a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) is egyet ért.

„A globálisan meghatározott minimális társasági adó véget vethetne annak a destruktív versenynek, amely egyre lejjebb viszi az adókulcsokat” – érvelt Yellen a szenátusban, amikor jóváhagyták jelölését. A nagy globalizációs trend ugyanis lehetővé tette az amerikai óriásvállalatoknak, hogy ne otthon adózzanak, hanem oda menjenek, ahol a legkevesebb adót kell fizetni.

A hatás pedig óriási: a világ multinacionális cégei adóik 40 százalékát, mintegy 700 milliárd dollárt adóparadicsomokban rótták le 2017-ben, írja a The Washington Post. 2000 és 2018 között 76 ország csökkentette a nyereségadó szintjét, hogy így csábítson oda vállalatokat. Yellen azt szeretné elérni, hogy a globális minimum meghatározásával véget vessenek ennek a versenynek.

Erre szüksége is van az amerikai pénzügyminiszternek, hiszen az USA épp most hagyott jóvá egy 1 900 milliárdos gazdaságélénkítési csomagot, így minden centre szüksége van az országnak.

A helyzetét az sem segíti, hogy előző kormányzat alatt 35 százalékról 21 százalékra szállították le a társasági adót. Ezt azzal indokolta akkoriban Donald Trump, hogy vissza kell csalogatni az országba az amerikai tőkét. Ebből semmi sem lett, viszont a költségvetés hiánya elszabadult, amit most a koronavírus-válság tovább fokozott.

Mennyi az annyi?

Az OECD terve szerint 12 százalék körül lenne a globális minimális társasági adó kulcsa. Ez nem azt jelenti, hogy minden országban kötelező módon ennyi lenne a minimális adószintet. Ha azonban valamelyik államban alacsonyabb volna az adókulcs, akkor a különbözetet egy külföldi cég az anyaországában be kellene fizesse. Ez valószínűleg arra ösztönözné az országokat, hogy 12 százalékra emeljék a adókulcsot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Romániát, ahol a nyereségadó 16 százalék, s mely nem is OECD-tagállam, ez közvetlenül nem érintené, ugyanakkor közvetve növelné a versenyképességét a régión belül, például Magyarországgal szemben. Magyarországon a cégeknek a profit mindössze 9 százalékát kell befizetniük az államkasszába, ami a legalacsonyabb szint az EU-ban. A hazainál még Írországban (12,5 százalék) és Litvániában (15 százalék) kisebb a nyereségadó.

A lap szerint Yellen az ügyben már több kollégájával is tárgyalásokat folytatott, ám egyelőre nem világos, hogy ezek mekkora sikerrel kecsegtetnek, hiszen az adózási szabályok összehangolása minden, csak nem könnyű feladat. És persze vannak, akik máris attól félnek, hogyha sikerülne is megállapodni, akkor az azzal az eredménnyel járna, hogy több cég is az OECD-n kívüli államokba vinné az adózását.

(Nyitókép: AdobeStock)

Kapcsolódók

Kimaradt?