Vigyázat, csalás! Kriptovalutákból való gyors meggazdagodással hitegetnek a Facebookon

Az átverés egy csalinak szánt, nem létező leleplező cikk formájában terjed a közösségi médiában.

A Digi24 logójával és más grafikai elemeivel visszaélő csalók próbálják meg rászedni az embereket. Egy, a Facebookon terjedő poszt látszólag a kereskedelmi televíziós csatorna honlapjára visz, azonban a linkből látszik, hogy annak egy klónjáról van szó. A poszt tárgya egy állítólagos leleplező cikk arról, hogyan próbálja meg elhallgattatni a Román Nemzeti Bank (BNR) Mihai Gâdeát, az Antena 3 vezérigazgatóját, aki a könnyű és gyors meggazdagodás titkát szeretné megosztani az emberekkel.A szélhámosok által létrehozott internetes felület

 Az írás szerint Gâdea az Altceva cu Adrian Artene című podcast vendége volt, ahol többek között azt mondta: „Bebizonyítom neked, hogy bármelyik szegény romániai több ezer lejt kereshet meg naponta, ha van mindössze 10-20 perc szabadideje.”

A feltételezett beszélgetés során később elhangzik, hogy ez az Immediate Connect nevű, kriptovalutákkal való kereskedésre szolgáló platformon keresztül valósítható meg. A műsorvezető pár perc alatt maga is létrehoz egy fiókot a platformon, majd röpke 20 perc múlva elképedve veszi tudomásul, hogy időközben 559 lejt keresett.

„Röviddel utána a Román Nemzeti Bank betelefonált a stúdióba. A félelem arra késztette, hogy az adás azonnali megszakítását kérje. Az Immediate Connect használata miatt a bankrendszer ügyfeleket vesztene” – olvasható a fals cikkben.

Az írás azzal folytatódik, hogy a Digi24 egyik szerkesztője is kipróbálta a kriptovalutás platformot, s egy hét alatt több mint 10 ezer lejt keresett. A szöveg végén természetesen ott az Immediate Connect honlapjára vezető link, alább pedig egy sor komment olyanok részéről, akik szintén kipróbálták a platformot. Eltalálták, a kommentelők között kizárólag olyanok vannak, akiknek bevált, egyesek már azt fontolgatják, hogy felmondjanak a munkahelyükön.

S hogy miben áll az átverés? A csalás értelmi szerzői és kivitelezői Mihai Gâdea szájába adják a kulcsot: „Az egyetlen dolog, amit tenned kell, (…) hogy létrehozol egy legkevesebb 1200 lejes betétet. Ez a minimális összeg, amellyel a program megfelelően működik.”

A módszer pofonegyszerű. A hiszékeny áldozat átutal 1200 lejt, vagy többet, a megadott számlára, s azzal el is köszönhet a pénzétől. Az Immediate Connect platform létezik, s valóban kriptovalutákkal lehet kereskedni rajta keresztül, azonban a megadott link nem a cég honlapjára visz, hanem szintén egy arra csupán hasonlító, klónozott webfelületre, amit a csalók kezelnek.   

A kriptovaluták, mint például a Bitcoin vásárlása és az azokkal való kereskedés egyébként Romániában, akárcsak a világ legtöbb országában, törvényes. A szakemberek ugyanakkor nem győzik felhívni a közvélemény figyelmét, hogy egy roppant ingatag befektetési eszközről van szó, melynek az értéke erőteljes kilengéseket mutat. Bárki, aki mesés összegű, bombabiztos nyereséget ígér a kriptovalutákkal való kereskedelemből, garantáltan szélhámos.

Kapcsolódók

Kimaradt?