Vendéglátóipar: az idei év gyengébb, mint 2020 volt

Nem elég, hogy kevesebben járnak lokálokba, az otthonra történő rendelések is csökkenőben vannak.

Negyven százalékkal csökkent a vendéglők, sörözők és kávézók forgalma, azt követően, hogy a járványügyi korlátozások értelmében kizárólag Covid-igazolvánnyal rendelkező személyeket lehet kiszolgálni.

„Sajnos, az idei év gyengébb, mint 2020 volt, figyelembe véve, hogy nagyobb költségeink vannak a bérekkel és a bérleti díjakkal, és drágultak az alapanyagok és az energia. A 2019-cel való összehasonlítás egyelőre szóba sem jöhet” – nyilatkozta a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak Dani Caramihai, az Erdélyben is aktív Fratelli cégcsoport társtulajdonosa.

A vendéglátóipar számára 2020 is katasztrofális év volt, a bevételek átlagban 30 százalékkal csökkentek 2019-hez képest. Ez nagyobb arányú visszaesés volt, mint amit a 2008-as világgazdasági válság idején elszenvedett az ágazat.

„Az idei egy újabb nehéz év a vendéglátóipar számára, az éttermek bevételei átlagban 40 százalékkal kisebbek, mint 2019-ben. Ha megmaradt volna a harmadik negyedévi pozitív trend, akkor az éves szintű lemaradás csak 25 százalékos lett volna” – mondja Dragoș Petrescu, a City Grill vezérigazgatója.

Az ágazati vállalkozók szerint nem a zöldigazolvány kötelezővé tétele a visszaesés kizárólagos oka. A korai záróraszintén visszavetette a forgalmat, s csökkentek az utóbbi időben az otthonra történő rendelések is. Ez részben az infláció miatt van, csökken a vásárlóerő, az emberek megfontoltabban költenek.

(Nyitókép: MTI)

Kapcsolódók

Kimaradt?