Vállalkozásfejlesztés: eredményt hirdettek a Fiatalok a Fiatalokért mentorprogramban

Kerekasztal-beszélgetéssel, a hat döntős csapat bemutatkozásával és eredményhirdetéssel zárult a K+ tehetséggondozó keretprogramjának 8. szülinapja. Az ötfős zsűri döntése alapján a One Drop Cosmetics termékcsalád mögött álló Szőcs Eszter és Csóka Tünde nyerte a 2023-as Fiatalok a fiatalokért mentorprogram fődíját, mintegy kétezer eurót.

Az F2F-Fiatalok a Fiatalokért mentorprogram célja, hogy felkarolja az olyan fiatalokat, akiknek kezdő vállalkozásuk van, vagy még csak ennek gondolata született meg bennük. Kedden délután a kolozsvári sétatéri Kaszinóban szervezett ünnepség első részében mutatkozott be az a hat csapat, amely részt vettek a kéthónapos intenzív vállalkozói készségfejlesztő programban. Az ötleteiket egy öttagú szakmai zsűri bírálta, melynek tagja volt Dezső Péter, a Goodwill Consulting nemzetközi fejlesztési igazgatója, Balázsi-Pál Ágnes, a PONT Csoport ügyvezető igazgatója, Kelemen Attila, a Brandevu marketing tanácsadója, Papp György-László, a Medline ügyvezető igazgatója és Szőcs Endre, az Xponential Transylvania ügyvezető igazgatója.

 Farkas András, Nagy Károly, Gündisch Ágnes, Székely Zsuzsa, Gorbai Attila és Ilyés Szabolcs | A szerző felvétele

Farkas András, a PONT csoport stratégiai igazgatójának moderálásával egy kerekasztal-beszélgetésre is sor került a mentorokkal. Székely Zsuzsa, a LaMajole üzlethálózat ügyvezető igazgatója, Nagy Károly, a Promelek XXI SA vállalat igazgatója, Gorbai Attila, a Tenrom cég vezetője, Gündisch Ágnes, a Nobila Casa ügyvezető igazgatója és Ilyés Szabolcs a RegioConsult ügyvezető igazgatója volt az az öt segítő, aki a két hónap alatt felkészítették és tanácsokkal látták el a kezdő vállalkozókat. A beszélgetés során kiderült, az üzletemberek többségének nem volt mentoruk a vállalkozásuk kezdetén, aki fogta volna a kezüket és vezette volna őket az úton. Szerintük a K+ program emiatt is hasznos lehet azok számára, akiknek ötleteik vannak és ezen a téren próbálnák ki magukat.

Ez után arra keresték a választ, hogy az erdélyi magyaroknak miért alacsonyabb a vállalkozókedvük, és a legújabb kutatások szerint miért lehet az, hogy kétszáz euró különbség van a románok és magyarok keresete között. Az üzletemberek egyetértettek abban, hogy az erdélyi magyarok körében sokaknak problémát okozhat a román nyelv elsajátítása, többek között ezért is lehet kicsi a vállalkozói kedv a magyarajkúak körében. Gorbai Attila szerint a szülők és az iskola is okolható azért, ha a gyerekek nem tanulnak meg románul, ami előny lenne számukra, mert így komfortosan éreznék magukat az országban, itthon maradnának és meg tudnák állni a helyüket mind a román, mind a magyar piacon. „Mi 200 euróval többet érünk, mert mi két nyelven tudunk” – jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy okos dolog-e ebben az időszakban vállalkozást indítani, a szakemberek azt válaszolták, hogy krízisek mindig is voltak és lesznek. Bár a jelenlegi gazdasági helyzet nem a legszerencsésebb, de fejlődni most is lehet. Nagy Károly szerint a piac nem egy misztifikált forma, most is vannak fogyasztók, a vállalkozóknak pedig az emberek igényeit kell megérteniük és kiépíteniük egy szolgáltatást rá. Hozzátette, Románia történelmi időszak előtt áll, ha minden jól folytatódik, akkor egy olyan gazdasági fejlődés mehet itt végbe, amilyen még soha nem volt az ország történelmében.

A nyertesek: Csóka Tünde és Szőcs Eszter | Fotó: Kreatív Kolozsvár Facebook-oldala

A kerekasztal-beszélgetést követően ünnepi beszédet mondott Farkas András, a PONT csoport stratégiai igazgatója, aki összegezte az elmúlt hét esztendőt. A Kreatív Kolozsvár 231 saját rendezvényt szervezett, a befogadott programok rendezvényeinek száma pedig az ötszázat is meghaladja, amiken összesen több mint 187 ezer részvevő fordult meg. A jelenlevőket Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere is köszöntötte, aki örömét fejezte ki azért, hogy a K+ program a Kolozsváron élő magyar ifjúságot segíti abban, hogy megtalálja az útját. Kijelentette, ezek a rendezvények, programok hozzájárulnak a város pezsgő életéhez, ami még több fiatalt vonz a kincses városba.

Az est záró felvonásaként a szakmai zsűri kiértékelője következett, majd a nyertes csapat kihirdetése. A versenyben levő hat csapat közül a természetes alapanyagokból készült kozmetikumokat gyártó és forgalmazó Szőcs Eszter és Csóka Tünde One Drop Cosmetics nevű vállalkozása nyerte el a kétezer eurós fődíjat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?