Kreatív Kolozsvár: már lehet jelentkezni a vállalkozásfejlesztő programra

Megnyitották a jelentkezést az F2F-Fiatalok a Fiatalokért mentorprogram második kiadására, a fiatal vállalkozók március 21-éig nevezhetnek. A két hónapon át tartó intenzív vállalkozói készségfejlesztő program olyan 18–35 év közötti fiataloknak nyújt támogatást, akik ötlet fázisú, kezdő vállalkozásukat, vagy társadalmi kezdeményezésüket szeretnék fejleszteni személyre szabott mentorálás és tanácsadás segítségével.

A legjobb eredményt elérő csapat a tudás és szakmai tapasztalat mellett kétezer eurós támogatásban is részesül. Balázsi-Pál Ágnes, a Kreatív Kolozsvárt koordináló PONT Csoport ügyvezető igazgatója elmondta: egy évvel ezelőtt azért hozták létre a programot és a mentor-hálózatot, hogy a tehetséges, vállalkozó kedvű fiatalokat összekapcsolják olyan szakemberekkel, akik segítenek megvalósítani üzleti ötleteiket, versenyképesebbé tenni vállalkozásukat. Az F2F - fiatalok a fiatalokért mentorprogram március 30 és május 16 között zajlik majd. Jelentkezni a kreativkolozsvar. ro oldalon lehet.

Fotó forrása: Kreatív Kolozsvár Facebook-oldala

A mentorprogramra 18–35 év közötti fiatalok jelentkezését várják, akiknek még az ötlet fázisában vagy kezdő szinten van a vállalkozásuk, valamint társadalmi kezdeményezésük vagy termékeik, szolgáltatásaik fiatalokat céloznak. A mentorprogram alatt a bejelentkezett csapatok vállalkozásfejlesztési szakértők workshopjain vesznek részt, majd saját mentorral dolgoznak együtt az üzleti ötletetek megvalósításán és a vállalkozásuk fejlesztésén.  A fiatal vállalkozókat a mentorok mellett tapasztalt tanácsadók segítik a menedzsment, a humán erőforrás, a pénzügy és a marketing területén. A programot május 16-án egy nyílt nappal és közös ünnepléssel zárják, ahol a döntős csapatok bemutatják a vállalkozásokat, elért eredményeiket a zsűrinek és a saját célcsoportjuknak.

A programban mentorként vesz részt: Nagy Károly, a Promelek XXI igazgatója, valamint a Romániai Magyar Közgazdász Társaság elnöke, Gündisch Ágnes, a Nobila Casa ügyvezető igazgatója, Ilyés Szabolcs, a RegioConsult ügyvezető igazgatója, Székely Zsuzsa, a Lamajole  ügyvezető igazgatója, valamint Gorbai Attila, a Tenrom ügyvezető igazgatója.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?