Törökök építik az erdélyi autópálya legnehezebb szakaszát: a Meszes-hegységen átvezető alagutat is

Az Erdélyi Autópálya építésére kiírt 2 milliárd eurós szerződés keretében a törökök mintegy 41 kilométernyi autópályát építenek, köztük 2,8 kilométernyi alagutat a Meszes-hegységen keresztül, amely elkészülte után Románia leghosszabb alagútja lesz. 

A MAKYOL Insaat Sanayi Turizm ve Ticaret A.S. török építőipari vállalat által vezetett konzorcium nyerte el az Erdélyi Autópálya építésére kiírt 2 milliárd eurós szerződést, írja a Ziua de Cluj. A törökök mintegy 41 kilométernyi autópályát építenek, köztük 2,8 kilométernyi alagutat a Meszes-hegységen keresztül, amely elkészülte után Románia leghosszabb alagútja lesz. 

Fotó forrása: Pro Infrastructura/FacebookEz az A3-as autópálya legbonyolultabb szakasza: „A Brassó – Marosvásárhely – Kolozsvár - Nagyvárad autópálya tervezése és építése, 3B szakasz: Nádasszentmihály (Mihăiești) – Berettyószéplak (Suplacu de Barcău), 3B3 alszakasz: Vaskapu (Poarta Sălajului) – Zilah, ami magában foglal egy az autópálya-profilú közúti alagutat a Meszes térségében és a 3B4. alszakasz: Zilah – Szilágynagyfalu (Nușfalău) mintegy 41 km hosszúságban, ebből mintegy 2,8 km alagút, a munkaszerződés előírásai szerint” – derül ki a SEAP-ra feltöltött dokumentumokból.

A szerződés időtartama 138 hónap, ami 18 hónapos tervezési, 60 hónapos kivitelezési és 60 hónapos garanciális időszakból áll. A szerződés 65 viadukt, híd és felüljáró (összesen mintegy 13 km hosszú) és a Meszes-alagút (2,89 km hosszú) megépítését foglalja magában. A finanszírozás európai, vissza nem térítendő forrásokból történik.

A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) által a kivitelező kijelöléséhez meghatározott kiválasztási szempontok között számos volt, de a legfontosabb értékelési tényező az ár volt. A hídtervező mérnök tapasztalata 4 százalékot, az ajánlat ára 55 százalékot, a szerződés végrehajtásának módszertana és a műszaki és humán erőforrások tervezése a tevékenységek sajátosságaihoz és összetettségéhez viszonyítva 15 százalékot, a munkák garanciális időtartama 9 százalékot tett ki, a projektmenedzser tapasztalata 6 százalékot, az alagúttervező mérnök tapasztalata 7 százalék, a szerződés végrehajtásának módszertana és a műszaki és humán erőforrások tervezése a tevékenységek sajátosságaihoz és összetettségéhez viszonyítva, valamint az úttervező mérnök tapasztalata 4 és 15 százalék között számított.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?