Több milliárd euróba került eddig a koronavírusos betegek ellátása Romániában

Kutatás készült a koronavírus-járvány romániai kezelésének kórházi költségeiről, valamint társadalmi-gazdasági terheiről. A világjárvány megfékezéséért hozott döntések óriási nyomást gyakoroltak az egészségügyi rendszerre, a gazdaságra és a társadalomra egyaránt, emellett a költségeket a már amúgy is szűkös forrásokból kellett fedezni. A Covid-19 járvány első 21 hónapjának összköltsége az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egy évre szóló költségvetésének több mint 60 százalékát tette ki – derül ki a kutatásból, amelyben többek között Lorenzovici László egészségügyi menedzser is részt vett.

A 2019-ben kirobbanó világjárvány gyors terjedése Romániát is hamar elérte, a járvány az országban is hasonlóképp alakult, mint a többi európai államban: egyik hullámot követte a másik. 2021 októberében a negyedik hullám követelte a legtöbb áldozatot, amikor a megbetegedések többségét a delta-variáns okozta.

A tanulmány szerzői megfogalmazták, céljuk a koronavírusos betegek kezelésével kapcsolatos kórházi költségek összegének meghatározása Romániában. Emellett felmérték az intézményi karanténban töltött napok költségeit, a Covid-19 okozta korai halálesetekkel kapcsolatos társadalmi költségeket, és az igazolt fertőzöttek kontaktjainak karanténba helyezésével járó költségeket is. Ugyanakkor vizsgálták a 12 év alatti gyermekek felügyeletéért járó szülői támogatást az online oktatás ideje alatt, valamint az ország tesztelési költségeit. A tanulmány teljes angol nyelvű szövege ITT érhető el. 

Illusztráció forrása: Pexels

A világjárvány beköszöntével Romániának is új problémákkal kellett szembesülnie, de a meglévők súlyosbodtak az egészségügyi rendszerben és a gazdaságban is. A járványügyi szabályok, a betegek kezelése, valamint az egészségügyi politika állandó változása egyre nagyobb nyomást gyakorolt az amúgy is törékeny ellátási rendszerre és a gazdasági egyensúlyra. Mindezek nagymértékben befolyásolták az egészségügyi erőforrások felhasználását. Megnövekedett a kórházban töltött napok száma, valamint magas költségű terápiákat is alkalmazni kezdtek.

Egyelőre kevés tanulmányt készítettek a koronavírus-járványhoz kapcsolódó kórházi kezelési és társadalmi költségek vizsgálatára, különösen Közép-Kelet-Európában. Egy törökországi kutatás szerint az éves orvosi költségek vásárlóerő-paritáson (PPS) mérve 2,1 milliárd dollárt tettet ki, egy beteg kórházi kezelésének medián költsége pedig 3585 dollárba került. A PPS azt méri, hogy mennyi terméket vagy szolgáltatást lehet vásárolni az egyik valutában egy másikhoz mérve, ezzel figyelembe véve a különböző országokban eltérő árakat (1 PPS = 1 euró vásárlóereje az EU egészére). Németországban a kórházi kezelés medián költsége 900 euró és 53 ezer euró között mozgott betegenként, míg Görögországban az átlagos kórházi kezelési költség körülbelül 4347 euró volt.

Kezelési költségek Romániában

A kutatók külön kategóriaként vizsgálták az egyéb kórházi osztályokon és az intenzív osztályon folytatott kezelést, mivel ez tekinthető a két fő költségtényezőnek. Súlyozott átlaggal számolva, kórházakra lebontva naponta 243 eurós kezelési költséget állapítottak meg, míg az intenzív osztályos ellátásban 540 eurós összeget. A kutatásból kiderül, hogy a teljes kórházi kezelés költsége 1,36 milliárd euró volt a vizsgált időszakban.

A kórházi költségek mellett az elkülönített, izolált betegek társadalmi költségeit is kiszámították. Az izolált személyek összesen 3,55 millió napot töltöttek elkülönítésben, ezekből 2,50 millió nap az aktív, 18–65 éves korosztályra esett. Figyelembe véve e korcsoport foglalkoztatási arányát, az ebből adódó napok száma 1,69 millióra tehető. Ez megszorozva az országos bruttó havi bérrel és a társadalombiztosítási járulékkal, összesen 64,69 millió eurós társadalmi költséget eredményezett – olvasható a tanulmányban.

Fotó: Kiss Gábor

Nyilvános információk álltak a kutatók rendelkezésre a karantén és az elkülönítés napjainak teljes számáról a feltételezett és megerősített fertőzöttek, valamint a kontaktszemélyek esetében. Kiderült, hogy az igazolt és a feltételezett koronavírusosok elkülönítése összesen 52,14 millió napot tett ki. Ebből 36,77 millió napot a 18–64 éves korcsoport körében jegyeztek. A foglalkoztatási rátával szorozva az eredmény 24,85 millió nap. Ez az országos bruttó átlagbérrel megszorozva 951,17 millió euró összköltséget eredményezett.

Hivatalos információk szerint 2021 végéig Romániában 58 797 koronavírusnak tulajdonítható halálesetet jelentettek. Az aktív népesség köréből elvesztett életévek száma 164 975 év. Országos bruttó átlagbérrel számolva ez 2,31 milliárd euró veszteséget eredményez.

Romániában összesen 1,06 millió napot töltöttek intézményi karanténban, amelyre a román kormány 61 eurós napidíjat állapított meg. Ez 2021 végéig összesen 64,76 millió euró költséget jelentett.

23,07 millió euróba került az, hogy a szükségállapotkor – ez idő alatt 7 hétig online tanultak a diákok – a szülők támogatásra jogosultak a 12 év alatti gyermekek felügyeletéért. A teljes vizsgált időszakban 22 hetet határoztak meg (2020-ban 18 hét, 2021-ben 4 hét), ezen információk alapján az összesített költség 72,51 millió eurót tett ki.

Tesztelési költségek Romániában

A kormányzati adatok szerint 2021. március 31-éig 6,74 millió PCR-tesztet végeztek, valamint további 4,32 millió gyorstesztet az év végéig. Ez összesen 430,33 millió eurós költséget eredményezett. A bejelentett antigén gyorstesztek száma 5,43 millióra tehető az elemzett időszakban, ami összesen 61,85 millió eurós költséget jelent. Az iskolákban hetente körülbelül 9 millió tesztet osztottak ki a vizsgált periódusban, összesen 4 és fél hétig, ez 82,81 millió euróba került. A tesztelés teljes költsége megközelítőleg mintegy 575 millió euró. Ez az összeg nem tartalmazza a személyek által fizetett önellenőrzés költségeit.

Az összes költségtételt – beleértve a kórházi kezelés költségeit, az izolációban töltött napok költségeit, a fertőzéses esetek korai halálával kapcsolatos költségeket, az izoláció és karantén miatt kiesett munkanapokat, valamint a gyermekek felügyeletére fordított szülői pótlékot – együttesen 5,39 milliárd euróban határozták meg.

Érdemes megemlíteni, hogy az egészségügyi politika és az orvoslási kezelések nagymértékben változtak az elemzett időszakban; új kezelési technikákat vezettek be, emellett figyelembe kell venni azt is, hogy 2020 szeptemberéig minden igazoltan fertőzött személyt kórházba szállítottak. Mindezek a szakpolitikai változások befolyásolták a kórházi költségek összegét.

A koronavírus elleni oltásoknak nagy hatása van a világjárvány alakulására. 2021 végén Romániában a lakosság csak viszonylag kis része, 40,5 százaléka vette fel az oltást, míg az európai átlag 61,24 százalék volt. Néhány európai ország, például Portugália (89 százalék), Spanyolország (81 százalék), Dánia (78 százalék) vagy Olaszország (74 százalék) sokkal magasabb arányokról számolt be.

A tanulmányban bemutatott számadatok alulbecsülik a teljes költséget, mivel a kutatók nem vehették figyelembe az összes releváns költségtételt: például a kórházon kívüli egészségügyi költségeket, beleértve a háziorvosok költségeit, az egynapos kórházi kezelést és a kórházakon kívüli gyógyszerezést (beleértve a vény nélkül kapható gyógyszereket), a szállítást, valamint az egyéb, saját zsebből történő kifizetéseket (konzultációk, radiológiai vizsgálatok, rehabilitációs szolgáltatások). A hosszú Covid és a fertőzés utáni rehabilitáció szintén kimaradt ebből a vizsgálatból, ezek pedig tovább növelnék az összköltséget.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?