Sok az eső: döcögősen kezdődött el a pityókaszedési szezon Hargita megyében

Elkezdődött a krumpliszedési szezon Hargita megyében, a begyűjtést azonban nehezíti, hogy az utóbbi hetekben többnyire csapadékos volt az idő. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője, Romfeld Zsolt szerint mostanig a termény mintegy 20 százalékát sikerült a gazdáknak begyűjteniük a megye közel 7000 hektárnyi termőterületről.

A gazdák azt várják, hogy jobbra forduljon az idő, ugyanis a napszámosoknak akkor is ki kell fizetniük a teljes napi díjat, ha időközben elered az eső és abba kell hagyniuk a munkát. Romfeld Zsolt az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette, hogy ebben az időszakban minden nap esett az eső, a pityókatermesztők pedig a többletköltségek megtakarítása érdekében a tartós száraz időt várják, ekkor hívják a napszámosokat.Fotó: Kovács Zsolt (Archív)

Hozzátette, hogy a gépesített gazdaságok is ugyanezzel a problémával küszködnek: ugyanis a gépek kezeléséhez szintén napszámosokat alkalmaznak, és nekik is ugyanúgy ki kell fizetni a teljes napidíjat, még akkor is, ha csupán néhány órát tudnak dolgozni, amíg elered az eső.

A mezőgazdasági szakember tájékoztatása szerint átlagos őszre számítanak: a termesztőknek még szeptember hátralévő részében, illetve egész októberben lehetőségük lesz begyűjteni a burgonyát.  

Romfeld Zsolt kifejtette, az idén átlagosan 20-22 tonna pityóka termett a Hargita megyei földeken, de mivel még nem fejezték be a begyűjtést, pontos adatokat nem tudnak közölni az idei termésről. Jelen pillanatban egyébként 1,6-1,7 lejbe kerül a krumpli kilogrammja, de a termelők reménykednek abban, hogy akár két lejért is tudják értékesíteni, hogy a jövő évi vetést és munkát finanszírozni tudják, mivel megemelkedett mind az üzemanyag, mind a műtrágya ára.

Kapcsolódók

Kimaradt?