Jól halad a telekkönyvezés Hargita megyében – kihívás a zsebszerződések érvényesítése

Több mint 62 ezer új telekkönyv készült el az elmúlt években Hargita megyében. Néhány település kiemelkedően teljesít ezen a területen, azonban sok helyszínen még nagy a lemaradás.

Az elmúlt négy évben jelentős eredményeket értek el a telekkönyvezés és kataszteri bejegyzés folyamatában az általános kataszteri program Hargita megyei eredményeként, mondta el Tánczos Barna hétfőn tartott sajtótájékoztatóján. A program kedvezményezettjei a helyi önkormányzatok, a munka jelentős részét így ők vállalták magukra, valamint előfinanszírozással az anyagi részét is állniuk kellett, tudtuk meg a politikustól.

A megye területén van néhány kiemelkedően teljesítő település, Gyergyóremete és Csíkszentkirály esetében lezárult a folyamat. A teljes kataszterezési program jó ütemben halad Csíkszentdomokoson és Csíkszentgyörgyön. Jól haladnak a részleges kataszterezéssel Farkaslakán, Csíkszenttamás, Madéfalva, Dánfalva, Tusnád.

Tánczos Barna szerint a jogalkotás szempontjából a legnagyobb kihívás az volt, hogy miként tudják a meglévő zsebszerződéseket érvényesíteni, illetve hogyan lehet gyorsítani a visszaszolgáltatási folyamatot és ezzel párhuzamosan megkönnyíteni a telekkönyvezést és kataszteri bejegyzéseket. 

„Az elmúlt négy évben 8 jogszabály-módosítás történt összesen. Két törvényt magam kezdeményeztem és több mint 30 módosító indítványt sikerült elfogadtatni a parlamenti viták során” – emelte ki a szenátor. Hozzátette: az elmúlt héten olyan újabb jogszabályt fogadtak el a szenátusban, amely lezárhatja a tényleges használati jog bejegyzésének jogi hátterét és lehetővé teszi, hogy azokban az esetekben is be lehessen jegyezni a tartós használati jogot, amikor az illető településen lezárult a telekkönyvezési folyamat és a helyi földosztó bizottság rendelkezésére maradt területeket szolgáltatják vissza.

„Ez olyan probléma, amely sok települést érint, főleg hegyi kaszálók és legelők esetében, hisz ott az elődeink előszeretettel nyilatkoztak más nagyságú területekről, mint amekkorának ténylegesen a használói, tulajdonosai voltak, és a visszaszolgáltatás során sok esetben megtörténik az, hogy a tényleges területet nem tudja az önkormányzat visszaadni. Ezek ottmaradnak sakktábla-szerűen néhány dűlőben” – emelte ki Tánczos Barna.

Az új kiállított telekkönyvek száma folyamatosan nő: míg 2016-ban 2000 ilyen készült el Hargita megyében, 2019-ben több mint 25 ezer lett készen, ebben az évben pedig várhatóan megközelíti a 30 ezer új kiállított telekkönyvet – mondta a politikus. „Bízok abban, hogy ez a folyamat most már visszafordíthatatlan és csak idő kérdése, hogy minden település elérje a 80-90 százalékos sikerrátát, tehát ilyen arányban le tudja a területeit tisztázni és kiállítani a telekkönyveket”  - mutatott rá Tánczos Barna.

Kapcsolódók

Kimaradt?