Romániai atomenergia: bővül a cernavodai erőmű, moduláris reaktor is épül

Románia továbbra is prioritásként kezeli a cernavodai atomerőmű 3-as és 4-es reaktorának, valamint a doiceşti-i kisméretű moduláris atomreaktornak a megépítését - jelentette ki Marcel Ciolacu Washingtonban. Az Egyesült Államokban munkalátogatáson tartózkodó kormányfő Jennifer Granholm energiaügyi miniszterrel tárgyalt hétfőn.
A kormány közleménye szerint a találkozón Ciolacu kiemelte, hogy az energiabiztonság továbbra is stratégiai prioritás Románia számára", és hogy „az Egyesült Államokkal való együttműködés a két ország közötti stratégiai partnerség egyik fő pillérévé tette az energiabiztonságot". A román kormány támogatja a kivitelezés alatt álló energiaprojektek megvalósítását, az ország célja, hogy „energiafüggetlen legyen, és hogy a nemzetközi történésektől függetlenül biztosítani tudja polgárai és gazdasága számára a szükséges erőforrásokat" - mondta a miniszterelnök.

Újabb reaktorok épülnek a cernavodai atomerőműben Fotó: Nuclearelectrica oficial

Jennifer Granholm a román kormány Agerpres által idézett közleménye szerint kijelentette, hogy az amerikai fél érdekelt az ez irányú együttműködésben, különösen a megújuló energiaforrások terén. A megbeszélésen a hangsúlyt az atomenergia területén folytatott együttműködésre helyezték, tekintve, hogy az Egyesült Államok is részt vesz a cernavodai projekt megvalósításában, többek között az EximBank által nyújtott 3,05 milliárd dolláros finanszírozással.

Marcel Ciolacu miniszterelnök washingotni és New York-i munkalátogatása szerdáig tart. Az őt elkísérő delegáció tagjai Angel Tîlvăr védelmi, Luminiţa Odobescu külügy- és Radu Oprea gazdasági miniszter.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?