Ömlik az országba a kínai dömpingáru
Közel harmadával nőtt idén a Távol-Keletről érkező import, miközben az oda irányuló exportunk csökkent.
Elárasztják Romániát a kínai áruk, derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb adataiból. Az év első négy hónapjában 2,84 milliárd euró értékben importáltunk a távol-keleti országból. Ez 32,1 százalékos növekedést jelent 2024 azonos időszakához képest.
A Kínába irányuló exportunknak az értéke a tizedét sem tette ki az importénak, mindössze 223,72 millió euró volt. Miközben az import látványosan nőtt, a kivitel értéke éves viszonylatban 10 százalékkal csökkent.
A világ második legnagyobb gazdaságából érkező termékek mennyiségének jelentős növekedése egyértelműen a Donald Trump által elindított vámháború következménye, írja a cursdeguvernare.ro. A második negyedévben az Egyesült Államokba irányuló kínai kivitel 24 százalékkal csökkent, ami arra kényszeríti a termelőket, hogy alternatív piacokat keressenek.
A Bloomberg elemzői szerint ez oda vezet, hogy kb. 75 milliárd dollár értékű kínai árut irányítanak át az amerikai piacról az európaira. Ezt elősegíti az a tény, hogy az Európai Unió nagyjából ugyanazokat a termékeket vásárolja Kínából, mint az USA.
Az év első négy hónapjában Románia főleg gépeket, berendezéseket és felszereléseket (571,58 millió euró), elektronikai felszereléseket (557,17 millió euró), valamint számítógépeket, elektronikai és optikai termékeket (497,34 millió euró) vásárolt Kínából.
A kelet-ázsiai országnak nem csupán a hozzánk irányuló exportja ugrott meg idén. Júniusban Magyarország kb. 1,4 milliárd dollár értékben importált Kínából, ami hat hónap alatt 40 százalékos növekedést jelent, s hasonló tendencia mutatkozik Bulgáriában is.
„Ha Kína exportja egyidejűleg nő több piac irányában közvetlenül az USA általi nagyobb adók bevezetése után, az annak a jele, hogy Kína kétségbeesetten keres úja felvevőpiacokat. Most pontosan ez történik” – nyilatkozta Robin Brooks, a Brookings Institution gazdasági elemzője.
CSAK SAJÁT