Munkaerőpiac: ott van a legnagyobb szükség a munkaerőre, ahol a legkevesebb van belőle

A betöltetlen állások száma azon megyékben a legmagasabb, ahol a munkanélküliségi ráta 1 százalék körül van.

Közel 46 ezer betöltetlen munkahely volt az országban a második negyedévben, írja a Ziarul Financiar. A legtöbb üres állást, 15 619-t, Bukarestben és a főváros vonzáskörzetének számító Ilfov megyében tartották nyilván, derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataiból. Az Északnyugati Fejlesztési Régióban (Kolozs, Bihar, Szatmár, Szilágy, Máramaros, Beszterce-Naszód) 6238 volt a betöltetlen munkahelyek száma, míg a Nyugati Fejlesztési Régióban (Temes, Arad, Krassó-Szörény, Hunyad) 5451.Fotó: Agerpres

A cégeknek tehát főleg ott van szükségük dolgozókra, ahol a legnagyobb hiány van belőlük. Ilfov megyében júliusban 0,4 százalék volt a munkanélküliségi ráta, Temesben 0,7 százalék, Kolozs, Arad, Bihar megyékben és Bukarestben pedig 1,1 százalék. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az említett megyékben valójában nincs munkanélküliség, csak az nem dolgozik, aki nem akar. Temesváron, Kolozsváron, Nagyváradon és Aradon a munkanélküliség az adott megye átlagánál is alacsonyabb.

A legkevesebb állás Olténiában és az északkeleti régióban várta a dolgozni vágyókat, 1871, illetve 3499. Épp ez a két vidék az, ahol a legnagyobb az álláskeresők aránya. Júliusban Vaslui, Teleorman és Dolj megyékben volt a legmagasabb a munkanélküliségi ráta, 6,5, 5,9 illetve 5,6 százalék. Az említett régiókhoz tartoznak Mehedinți, Olt és Suceava megyék is, ahol 5,1, illetve 4,4-4,4 százalék volt a munkanélküliség.

A Székelyföldet magába foglaló Központi Fejlesztési Régióban 4729 volt az üres állások száma. A két székely megyében viszonylag magas a munkanélküliség, Kovásznában 4,1, ami a legnagyobb érték Erdélyben, Hargitában pedig 3,3 százalék.  

A legtöbb dolgozóra a feldolgozó iparban lenne szükség (11 396 fő), valamint az egészségügy és a szociális ellátás (5305), illetve a közigazgatás (4958) területén.

Kapcsolódók

Kimaradt?