Húsz megyében még mindig kevesebben dolgoznak, mint a járvány kitörése előtt

A legtöbb ember, 3 ezer fő, Arad megyében tűnt el a munkaerőpiacról.

Bár egyre inkább úgy tűnik, hogy kilábaltunk a válságból, a munkahelyek száma még mindig hozzávetőleg 11 ezerrel kisebb, mint a járvány kitörése előtt. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai azt mutatják, hogy a 41 megye közül 20-ban idén júniusban kevesebben dolgoztak, mint két évvel korábban.

Ennek az egyik oka az, hogy bizonyos gazdasági ágazatok, főleg a vendéglátóipar és az idegenforgalom még mindig nem működnek a koronavírus - járvány előtti kapacitással. Ezzel párhuzamosan ismét megnyíltak a határok, külföldre mehettek azok, akik  vendégmunkásként akarnak dolgozni.

A dolgozók létszáma leginkább Arad megyében csökkent, közel 3 ezer fővel. 2019 júniusában 138 020 munkavállalót tartottak számon a határmenti megyében, míg idén 135 080-at. Ennek az lehet a magyarázata, hogy Aradban autóipari cégek a legnagyobb munkáltatók, márpedig ezeket megviselte a járvány, utóbb pedig a globális mikrochip hiány.

Prahova és Teleorman megyékben 2 ezerrel kevesebben dolgoztak idén nyáron, mint 2019 azonos időszakában, míg Brassóban 1 891, Argeș megyében pedig 1 751 fővel csökkent a munkavállalói létszám. Százalékosan Teleormanban a legnagyobb a csökkenés, mivel ott a hivatalos munkaviszonnyal rendelkezők száma csak 54 954, szemben az aradi 138 - és a brassói 193 ezres létszámmal.

2020-hoz viszonyítva mindenhol többen dolgoztak idén, az egyetlen kivétel Teleorman. A Duna-menti megyében a dolgozók számának tekintetében a gazdaság nemhogy a 2019-es, de még a tavalyi szinttől is elmarad.

A munkavállalók létszáma Bukarestben nőtt leginkább, közel 10 ezer fővel haladva meg a 2019-es szintet. Ilfov megyében 5 200, Kolozsban pedig 4 671 fővel többen dolgoztak idén júniusban, mint 2019-ben. Az erdélyi megyében, mely az élenjárók közé tartozik a foglalkoztatottság terén, 263 887 munkavállaló szerepel a nyilvántartásban. A legtöbben Bukarestben dolgoznak, júniusban 1,046 millióan.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?