Rohamosan nő a munkanélküliek száma, de van olyan multi, amely többszáz munkatársat keres

Két hónap alatt 180 ezerrel szaporodott az állástalanok serege, a DeLonghi és a Continental azonban jelentős létszámbővítést tervez.

A járványból, legalábbis annak első hullámából lábalunk kifelé, azonban a gazdasági válság még csak most kezdődik igazából. A munkaügyi minisztérium május 28-án közzétett adatai szerint a nyilvántartásba vett munkanélküliek száma 430 ezer, a kényszerszabadságon levők pedig még többen, 596 ezren vannak.

Májusban romlott a foglalkoztatási helyzet, mert a kényszerszabadságon levők száma tetemes mértékben csökkent, közel 320 ezer fővel, a munkanélküliek serege 116 ezerrel gyarapodott. Március végén még csak 250 ezer munkanélküli volt az országban, két hónap alatt tehát közel 75 százalékkal nőtt a számuk.

Tovább nő a munkanélküliek száma

A szakemberek a helyzet további romlására számítanak, mivel június 1. után az állam már csak azon gazdasági ágazatok esetében fizeti a kényszerszabadságon levőket, melyek tevékenységét közvetlenül érintik a járványügyi korlátozások. Emiatt előreláthatóan a jelenleg kényszerszabadságon levők közel fele fogja elveszteni a munkahelyét – véli Sorina Faier, az Elite Searchers munkaközvetítő cég társtulajdonosa. Ha ez a prognózis helyesnek bizonyul, akkor az állástalanok száma a nyár folyamán körülbelül 700 ezerre nőhet.

Hogy ösztönözze a cégeket a kényszerszabadságon levők munkába állítására, a kormány három hónapon át átvállalja ezek alapfizetésének 41,5 százalékát, azzal a feltétellel, hogy a munkáltató nem bocsátja el őket az év végéig.

Vannak biztató jelek

A munkaerőpiaci összkép egyértelműen negatív, de azért vannak biztató jelek: több nagyvállalat bejelentette, hogy munkatársakat keres Erdélyben. A kávéfőzőket gyártó DeLonghi 293 embert keres Nemeszsukon működő üzemébe. A legnagyobb Kolozs megyei exportőrnek számító olasz vállalat főleg összeszerelő szakmunkások jelentkezését várja, de szakképzetlen munkaerőre is szüksége van.

A telefonos és internetes szolgáltatásokkal foglalkozó Genpact 1 000 fő alkalmazását tervezi idén, azt követően, hogy lecseng a járvány. A cégnek jelenleg közel 4 000 alkalmazottja van Romániában, ezek negyede Kolozsváron dolgozik.

A válság ellenére a német tulajdonban levő Continental megkezdte temesvári kutatási és fejlesztési központjának bővítését. A legnagyobb hazai autóalkatrész-gyártó jelenleg több mint 3 500 mérnököt és informatikust foglalkoztat. Az épülőfélben lévő új központban, mely 33 millió euróba kerül, 1 700 szakember dolgozik majd.

Az épület átadását jövő áprilisra tervezik, ám Christian von Albrichsfeld, a Continental romániai vezérigazgatójának elmondása szerint az új munkatársak alkalmazását már idén elkezdik. 

Kapcsolódók

Kimaradt?