Vékonyabban csorog haza a vendégmunkások pénze, pedig jól fogna a gazdaságnak

A Világbank szerint a térség országaiba 28 százalékkal kevesebb pénzt küldenek haza idén a külföldön dolgozók, ami Románia esetében közel 2 milliárd eurót jelent.

Duplán fogja megszenvedni a hazai gazdaság a koronavírus-járvány okozta globális válságot. A fogyasztás világszintű visszaesése miatt csökken a kivitel, ami nem csupán az exportőr cégek forgalmát veti vissza, hanem a beszállítókét is, s mindez növeli a munkanélküliséget. A nyugati gazdaságok recessziója miatt ugyanakkor sok romániai vendégmunkás marad állás nélkül, illetve megcsappan a jövedelmük, ami miatt kevesebb pénzt küldenek majd haza, s ez a fogyasztás csökkenését vonja maga után.

A Világbank nemrég közzétett tanulmánya szerint a koronavírus okozta világgazdasági válság következtében globális szinten 20 százalékkal csökken idén a vendégmunkások által hazaküldött pénzösszeg. Európa és Közép-Ázsia országaiban még nagyobb, 28 százalékos lesz a visszaesés. 2019-ben a két régió elmaradottabb országainak a gazdaságába 65 milliárd dollár áramlott a külföldön dolgozóknak köszönhetően, 6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ha a prognózis reálisnak bizonyul, akkor a válság miatti visszaesés 18,2 milliárd tesz ki idén.

A Világbank adatai szerint tavaly 7,2 milliárd dollárt pumpáltak a Nyugaton dolgozók a román gazdaságba, ami a harmadik legnagyobb összeg a régióban Ukrajna (15,8 milliárd) és Oroszország (10,6 milliárd) mögött. Európában Montenegró, a Moldvai Köztársaság és Koszovó függ leginkább a vendégmunkások pénzétől, mely a GDP 25,4, 16,2, illetve 15,6 százalékát teszi ki. Ezen három ország gazdaságára drámai hatással lesz, ha idén a vendégmunkások közel 30 százalékkal kevesebb pénzt utalnak haza.

Románia esetében a vendégmunkások pénzének nincs ekkora jelentősége, a bruttó hazai terméknek hozzávetőleg 2,5 százalékát teszi ki. Ugyanakkor a külföldön megkeresett, de idehaza elköltött pénzösszeg csökkenése nem csupán a fogyasztást érinti negatívan. Az ország minden évben többet importál, mint amennyit exportál, a vendégmunkások eurói azonban részben kompenzálják a külkereskedelmi mérleghiányt.

Nagy szükség lenne erre a pénzre

Idén a korábbi éveknél is nagyobb szükség lenne a pénzükre, mivel a mérleghiány az első negyedévben 19 százalékkal nőtt 2019-hez képest, 4,45 milliárd euróra. Ha a vendégmunkások átutalásai a Világbank prognózisát megközelítő arányban csökkennek idén, az közel 2 milliárd dolláros kiesést jelent a román gazdaság számára.

Az Európai Unió statisztikai hivatala szerint a vendégmunkások a Világbank becsléseinél jóval kevesebb pénzt juttatnak Romániába, 2018-ban 3 milliárd eurót. Ez az összeg tavaly minden bizonnyal nőtt, de akkor is körülbelül 50 százalékkal alacsonyabb a nemzetközi hitelintézet által megadott 6,7 milliárd eurónál.

Figyelembe véve, hogy 3 millió körüli az állandó jelleggel vagy ideiglenesen külföldön dolgozó román állampolgárok száma, a 6,7 milliárd euró nem tűnik eltúlzott értéknek, éves szinten fejenként 2 230 eurót jelent.

Kapcsolódók

Kimaradt?