Minimum 3 ezer dolgozót építettek le fű alatt idén a hazai cégek

A magyarlakta megyék közül Biharban vesztették el legtöbben az állásukat kollektív elbocsátások miatt.

Bőven 3 ezer felett van azon dolgozók száma, akik idén kollektív elbocsátások miatt vesztették el az állásukat, írja a Ziarul Financiar (ZF). A gazdasági napilap megkeresésére, csak 19 megyei munkaügyi felügyelőség válaszolt a 42 közül. Az intézmények nem hozták nyilvánosságra az érintett cégek nevét, legfeljebb az ágazatot, melyben tevékenykednek.Illusztrció: Pixabay

A leginkább érintett ágazatok a textil- és a készruhaipar, ahonnan félezernél több munkatársat bocsátottak el. Ez azt mutatja, hogy folytatódik a két ágazat évek óta tartó leépülése, melynek fő oka a bérek emelkedése, ami a megrendelések csökkenését vonja maga után.

A legtöbb elbocsátásra Prahova megyében került sor. Egy autóipari beszállító 535 embert tett az utcára, egy háztartási gépeket gyártó cég 397 főt, három ruhagyártó vállalat pedig 72, 41, illetve 24 főt bocsátott el. Összesen tehát 1069 dolgozó maradt munka nélkül a havasalföldi megyében kollektív elbocsátások eredményeként.

Az erdélyi megyékben működő munkaügyi felügyelőségek zöme nem válaszolt a ZF megkeresésére, köztük a székelyföldiek sem.

A magyarlakta megyék közül Biharban vesztették el legtöbben a munkahelyüket, 164 dolgozót építettek le, míg Szatmárban 130 munkavállalót bocsátottak el. Kolozs megyében két termeléssel foglalkozó cég vált meg 57, illetve 28 alkalmazottjától, Szeben megyében összesen 104, Fehérben pedig 96 dolgozó maradt munka nélkül.

„Vannak csendes leépítések, melyek körül nincs akkora hírverés, mint amikor a Google vagy a Facebook bocsát el embereket, de azért még megtörténnek” – nyilatkozta a ZF-nek Bogdan Badea, az egyik legnagyobb hazai munkaközvetítő online platform, az eJobs vezérigazgatója. Elmondása szerint egyes gazdasági ágazatok jól teljesítenek, mások azonban csökkenő fordulatszámon pörögnek.

Kapcsolódók

Kimaradt?