Mélyponton az innováció: 15 éve nem volt olyan kevés hazai találmány, mint tavaly

Nemzetközi szinten a találmányok 10 százalékát alkalmazzák a gyakorlatban, nálunk csak 5 százalékukat.

864 találmány szabadalmaztatását kérték tavaly az Országos Szabadalmi és Védjegy Hivataltól (OSIM). Ez volt a legkevesebb kérelem az elmúlt 15 évben, ami azonban, valószínűleg nem a járvány számlájára írható, a szabadalmak száma ugyanis hosszú ideje csökkenő tendenciát mutat. A 2005 és 2020 közti időszakban 2010-ben, illetve 2011-keb kezdeményezték a legtöbb találmány bejegyzését, 1 463-t, illetve 1 418-t.

Ez nem is csoda, mivel a kutatásnak és a fejlesztésnek nincs jó ázsiója Romániában. „A kutatóintézetek zömét megszüntették, és sok nagyvállalatot, melyeknek saját kutatási-fejlesztési részlegük volt, bezártak, csődbe vittek, privatizáltak, majd bezártak. A kutatókat, függetlenül attól, hogy az állam vagy a versenyszféra alkalmazásában állnak, rosszul fizetik. Idén is, amikor felmerült, hogy csökkenteni kell a közalkalmazottakkal kapcsolatos kiadásokat, ez a kutatókra is vonatkozott. Úgy tűnik, mintha az állam eldöntötte volna, hogy nincs szükségünk kutatásra, a gazdaság létezhet és fejlődhet kreativitás nélkül is. Tévedés! Innováció nélkül nincs haladás” – mondta Carmen Neacșu szabadalmaztatási szakértő és tanácsadó.

Lakosságarányosan Románia utolsó helyen áll az Európai Unióban a kutatásra fordított kiadások tekintetében. Éves szinten kb. 5 milliárd lejt költünk kutatásra és fejlesztésre, ennek a összegnek valamivel több, mint a fele a versenyszférából jön. A szabadalmaztatási kérelmek nagyobbik részét magánemberek nyújtják be, de viszonylag sok érkezik a felsőoktatási intézményektől is.

Brassó és Kolozsvár a leginnovatívabb

Ez utóbbiak közül, némileg meglepő módon, a suceavai Ștefan cel Mare Egyetem a legaktívabb, az elmúlt tíz évben 489 szabadalmi kérelmet nyújtott be. A második a Iașiban működő Gheorghe Asachi Műszaki Egyetem 258, harmadik pedig a Bukaresti Műszaki Egyetem 224 találmányi szabadalommal. Az innováció terén élenjáró erdélyi intézmények a brassói Transilvania Egyetem és a Kolozsvári Műszaki Egyetem, 209, illetve 177 levédett találmánnyal.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem 61, a temesvári Műszaki Egyetem 58, a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem 54, míg a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem 46 találmányt szabadalmaztatott tíz év alatt. Az orvosi profilú intézmények közül a bukaresti Carol Davila Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem volt a legsikeresebb 41 találmánnyal, a kolozsvári Iuliu Hațeganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem pedig 31 találmánnyal büszkélkedhet.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 9, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem pedig 3 találmányt védetett le.

Világszinten a szabadalmaknak mintegy 10 százalékát ültetik gyakorlatba, idehaza azonban legfeljebb 5 százalékukat. „Ahhoz, hogy egy találmány vonzó befektetésnek minősüljön, aktuálisnak kell lennie, nagy piaci potenciállal kell rendelkeznie. Ez azt jelenti, hogy egy bányászati találmányhoz nem lehet finanszírozást találni, mert az ágazat nem menő. Nagyon nehéz megjósolni, hogy egy találmány, bármennyire jó, eladható-e. Ezt senki nem tudja garantálni. Ez részben azért van, mert nincsenek bankok, amelyek pénzt adnának innovációra, mivel nagy a rizikója” – jelentette ki Carmen Neacșu.

(Nyitókép: Pexels)

Kapcsolódók

Kimaradt?