Innovációs világranglista: előreléptünk, de még mindig Ukrajna, Bulgária és Vietnám mögött állunk

Románia a 46. helyen áll, Magyarország a 35. A listavezető Svájc.

Egy év alatt négy helyet lépett előre a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) által összeállítót 2020-as Globális Innovációs Indexben. Ünneplésre azért nincs ok, Romániát továbbra is megelőzi a térség valamennyi állama, sőt Ukrajna is.Forrás: Pexels

Az államok értékelése egy komplex kritériumrendszer alapján történt, melyben figyelembe vették a kutatás-fejlesztésre helyezett hangsúlyt, a high-tech iparágak fejlettségét, az infrastruktúra milyenségét, a humán erőforrás sínvonalát, az intézményi ellátottságot, de olyan részleteket is, hogy milyen az együttműködés az egyetemek és a kutató-fejlesztő központok között.

Amint az várható volt, a Top 20-ba kizárólag gazdaságilag nagyon fejlett országok kerültek be, Kína az egyetlen, amely az egy főre eső GDP alapján kilóg a sorból. A leginkább innovatív ország, akárcsak 2019-ben, tavaly is Svájc volt, megelőzve Svédországot és az Egyesült Államokat. A további sorrend: Nagy-Britannia, Hollandia, Dánia, Finnország, Szingapúr, Németország, Dél-Korea, Hongkong, Franciaország, Izrael, Kína, Írország, Japán, Kanada, Luxemburg, Ausztria, Norvégia.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Közép-Kelet-Európában Csehország áll a legjobban, a 24. helyen, míg Magyarország a 35, Lengyelország pedig a 38. pozíciót foglalja el. Globális viszonylatban a 46. hely nem éppen rossz helyezés, azonban nagyban árnyalja az összképet, s nem Románia javára, hogy Bulgária a 37., Vietnám a 42., Ukrajna pedig a 45.

Azért, hogy kiküszöbölje az általános fejlettségből eredő, az innovációra is erőteljesen kiható tényezőket, a WIPO fejlettségi kategóriák szerint is osztályozta az országokat. Románia a felső-középszinthez tartozik, ahol az 5. helyen áll, Kína, Malajzia, Bulgária és Thaiföld mögött, de megelőzve, többek között Oroszországot, Törökországot és Szerbiát.

A WIPO azt is értékelte, hogy fejlettségi szintjéhez képest mennyire innovatív egy adott ország. Románia és Magyarország esetében úgy ítélték meg a tanulmány készítői, hogy innovációs teljesítményük összhangban van a gazdasági fejlettség színvonalával. A felső-közép kategóriában, ahova Románia tartozik, többek között Kína, Örményország, a Dél-Afrikai-Köztársaság, Grúzia, Észak-Macedónia, Szerbia, Bulgária és Jamaica teljesít jobban, mint ahogy az elvárható volna a gazdaság általános színvonalát tekintve.

Kapcsolódók

Kimaradt?