Kínai kivitelező, román munka: ma kellett volna megnyitni a zilahi körgyűrűt

Nem jött össze, mert a távol-keleti kivitelező a munkának csak a 45 százalékát végezte el.

Romániában nem csupán az autópályák építése halad csigatempóban, a közúti infrastrukturális beruházásokat lebonyolító állami vállalat, a CNAIR inkompetenciája jóval kisebb projekteknél is kiütközik. Ezt jól példázza a zilahi körgyűrű esete.

A szilágysági megyeközpont terelőútjának a megépítésére vonatkozó szerződést 2020 szeptemberében írták alá, ismerteti az előzményeket az economedia.ro hírportál. A közbeszerzési eljárást egy kínai-román konzorcium nyerte meg, melynek vezetője a távol-keleti országban bejegyzett Sinohydro. A közúti infrastruktúráért felelős országos társasággal megkötött szerződés értemében a kivitelezőknek 6 hónap állt rendelkezésükre a tervezésre, további 24 pedig a munkálatok elvégzésére. A beruházás átadási határideje 2023 március 23. volt.

Abban, hogy a munkálatokkal nem sikerült idejében végezni tulajdonképpen semmi meglepő nincs, mivel már késve fogtak hozzá a kivitelezéshez is, 2021 áprilisában. A Sinohydro nem sok vizet zavar az egész beruházásban, minden helyi alvállalkozókra van bízva. Az átadási határidő napjáig a kivitelezők a munkálatoknak csupán mintegy 45 százalékát végezték el, s nem úgy tűnik, hogy szándékukban állna felpörgetni a tempót.

„Ahogy a helyzet kinéz, a zilahiak jó eséllyel nem szabadulnak meg 2024 előtt a városon áthaladó nehézgépjármű-forgalomtó” – idézi az economedia.ro Horațiu Cosma korábbi szállításügyi államtitkárt.

A Kolozsvár-Szatmár főutat és a 191-es megyei utat összekötő zilahi körgyűrű csupán 5,5 km hosszú. A kínai-román konzorcium 185 millió lejért vállalta el a megépítését.

A Sinohydro volt az első kínai cég, mely útépítési megbízást kapott Romániában. Időközben lett egy másik is, melyet a bukaresti körgyűrű egyik szakaszának az építésével bíztak meg. A számok nem fog tovább gyarapodni, mivel jelenleg, egy 2021-es bukaresti kormányrendelet miatt kínai cégek nem vehetnek részt romániai tendereken. Elnézve a Sinohydro eddigi ténykedését, nem biztos, hogy ez nagy veszteség.

Kapcsolódók

Kimaradt?