Kelemen Hunor: Legyen rend és kiszámíthatóság a mezőgazdasági támogatási rendszerben

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) rendet, kiszámíthatóságot akar teremteni a mezőgazdasági támogatási rendszerben, ha megkapja az ehhez szükséges választói támogatást, és adott esetben kormányzati eszközökhöz is jut programja életbe léptetéséhez – mondta Kelemen Hunor szerdán Nagykárolyban, ahol Magyar Lóránd Bálint Szatmár megyei parlamenti képviselővel együtt gazdafórumon vett részt.

A Károlyi-kastélyban rendezett találkozón az RMDSZ elnöke és államfőjelöltje rámutatott: a bukaresti szociálliberális nagykoalíció rossz döntések sorozatával reagált az orosz-ukrán háború következményeire, az afrikai sertéspestis okozta károkra, a létező támogatási programokat pedig átgondolatlanul léptette életbe, valójában saját mezőgazdasági vállalkozóit szabotálja.

Fotó: Kelemen Hunor Facebook-oldala

A vaddisznó nem tudja, hol van az állami erdészet határa

„A vaddisznónál nincsen telekkönyvi kivonat, amikor elindul, így nem tudhatja, hol van az állami erdészet határa” – jegyezte meg Kelemen Hunor arra utalva, hogy a magánerdészeteket kizárták a sertéspestis terjedésének megfékezését célzó támogatási programból. Bírálta a mezőgazdasági géppark megújítását célzó, egyébként általa is szükségesnek tartott program életbe léptetésének módját, amelyre a gazdák csak a mezőgépek forgalmazóin keresztül pályázhatnak, és megyénként legfeljebb 50-60 gazdálkodónak jut belőle.

Az MTI beszámoltója alapján rámutatott: azért is fontos, hogy az RMDSZ által meghirdetett Józan ész programja a kormányprogram részévé váljon Bukarestben, mert egyáltalán nem mindegy, milyen álláspontot képvisel majd Románia abban az európai uniós vitában, amely jövőre kezdődik a mezőgazdasági támogatásokról.

Fotó: Pataki Csaba Facebook-oldala

„Ne szervezzék át, ne vegyék el, ne irányítsák át a mezőgazdasági támogatásokat máshova, például a zöld átállásra, mert az a mi gazdáinkat hátrányosan érintené” – szögezte le. Ha Brüsszelben a szolidaritás a jelszó, akkor uniós szinten is létre kell hozni egy készenléti alapot, és kompenzálni a közép-európai térség termelőit az olyan esetekben, amilyent az afrikai sertéspestis idézett elő, amikor ők nehéz helyzetbe kerültek, de ez piacot nyitott itt a nyugatiaknak – tette hozzá.

Készenléti alapra van szükség

Magyar Lóránd Bálint, a bukaresti képviselőház mezőgazdasági szakbizottságának alelnöke a fórumon kiemelte: a Józan ész programjának mezőgazdasági fejezetében az RMDSZ egy olyan, költségvetési forrásokból pénzelt készenléti alap létrehozását irányozza elő, amely a váratlan válsághelyzetek rendezésére szolgál.

Elmondta: Ukrajnával és Magyarországgal is határos térségként a Szatmár megyei magyar gazdák saját bőrükön tapasztalták, mit jelent az ukrán gabonadömping, amikor az „ügyeskedők”, a nagy lerakatok külföldi tulajdonosai, behozták az ukrán gabonát és helyi áruként értékesítették tovább. Szerinte azért is szükség van egy hazai sürgősségi alapra, mert az EU-tól kapott kártérítés „nem számottevő”.

Fotó: Kelemen Hunor Facebook-oldala

Az RMDSZ programja az életképes helyi termékcsaládokra szakosodott feldolgozó ipar megerősítésre is hangsúlyt fektet, egyszerűsítené a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) túlbürokratizált működését – tette hozzá az RMDSZ szakpolitikusa.

A partiumi falugazdász hálózat kiépítőjeként bemutatott Pataki Csaba, a Szatmár megyei közgyűlés elnöke fontosnak nevezte, hogy az állam a hitelkockázat átvállalásával is támogassa a gazdákat. „Ha baj van, segítsen, de ne ossza az észt” – jelentette ki.

Giurgiu-Kovács Monika-Szilvia, Nagykároly RMDSZ-es polgármestere úgy vélekedett: nem normális, hogy az APIA-támogatások kisebbek Romániában, mint a szomszédos Magyarországon, és messze elmaradnak a németországiaktól. Szerinte abba sem lehet beletörődni, hogy Románia most már a sertéshús 80 százalékát importálja, ahelyett, hogy támogatná a hazai gazdákat a sertésfarmok talpraállásában és korszerűsítésében.

A fórumon felszólaló gazdák is a bukaresti kormány által beígért kártérítések elmaradását, vagy elégtelen voltát, a pályázati rendszerek és hivatali ügyintézés bürokratikus voltát sérelmezték.

Fotó: Kelemen Hunor Facebook-oldala

A fórum végén Kelemen Hunor arra kért mindenkit, hogy november 24-én és december elsején vegyen részt a választásokon és támogassa az RMDSZ-t.

„Nincs mit spekulálni, hogy kit segítsünk be a második fordulóba! Ők egyáltalán nem spekulálnak azon: hogy segítsenek bennünket. Azt gondolom, hogy most inkább a saját hangunkat kell erősíteni. December elsején pedig nem veszíthetünk! Kérem, mozgósítsanak mindenkit, ha lehetőségünk lesz, akkor a kormányzati szerepvállalást fogjuk megcélozni, mert azon keresztül tudjuk segíteni a gazdákat, fejleszteni önkormányzatainkat, támogatást biztosítani a családoknak” – zárta felhívását az RMDSZ elnöke.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?