Indulhat a Start-Up Nation program

Idén 450 millió euróra pályázhatnak azok a fiatalok, akik szeretnének vállalkozók lenni, de nincs tőkéjük.

Jóváhagyta a kormány a Start-Up Nation 2024 vállalkozásélénkítő programot, írja az economedia.ro. A program idei költségvetése rekordösszegű, közel 450 millió euró, aminek 80 százaléka uniós forrásokból származik, 20 százalékát pedig a központi költségvetésből biztosítják.Illusztráció: meconomiei.gov.ro

Idén két kategóriában pályázhatnak azok, akik vállalkozók szeretnének lenni: külön a 30 évnél fiatalabbak, s külön a 30 és 35 év közöttiek.

Egy sikeres projekt, ha legalább két munkahely létrehozását célozza meg, maximum 50 ezer eurós támogatásra számíthat. Részleteket a Gazdasági, Vállalkozásügyi és Turisztikai Minisztérium honlapján találnak az érdeklődők.  

A 2017-ben indul Start-Up Nation a legnagyobb jóindulattal is csak mérsékelten sikeresnek nevezhető. Az economedia.ro tavaly utánajárt, hogy a program keretében 2017-ben és 2018-ban létrehozott vállalkozások milyen eredménnyel működnek. Kiderült, hogy ezek csak kevéssel fizettek be több pénzt az államkasszába adók formájában, mint amennyi állami támogatást kaptak.

Kapcsolódók

Kimaradt?