Start-Up Nation: nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket a vállalkozásélénkítési program

A 2017-ben és 2018-ban alapított vállalkozások alig valamivel több pénzt fizettek be a költségvetésbe, mint amennyit szubvenció formájában kaptak.

Eddig három alkalommal, 2017-ben, 2018-ban és 2022-ben került sor a vállalkozásélénkítést célzó Start-Up Nation programra. Az első évben 2 milliárd, a másodikban pedig 1 milliárd lejjel támogatta a kormány az újonnan alapított vállalkozásokat.Illusztráció: meconomiei.gov.ro

Az Országos Cégnyilvántartó (ONRC) adatai szerint a program keretében 2017-ben létrehozott vállalkozások közül 6534 működik jelenleg is, a 2018-asok közül pedig 7848. Ez azt jelenti, hogy összességében a cégek túlélési aránya 90 százalék körül van.

A 2017-ben alapított vállalkozások öt év alatt 1,367 milliárd lejt fizettek be az államkasszába adók formájában, írja az economedia.ro a Gazdasági, Vállalkozásügyi és Turisztikai Minisztérium adatai alapján. Az egy évvel később bejegyzett cégektől 1,770 milliárd lej folyt be az államkasszába. Ez összesen 3,137 milliárd lejt jelent, ami kevéssel haladja csak meg a szubvencióként a vállalkozásoknak kifizetett összeget.

A 2017-ben alapított cégek átlagban évi 34 889 lejt fizettek be a költségvetésbe, míg a 2018-asok 45 107 lejt.

Tavaly 1,5 milliárd lej volt a Start-Up Nation költségvetése. Ebből 10 ezer hazai és 1000 külföldről hazacsábított vállalkozó támogatását tervezte a kormány. A program belföldi részlegére 15 319 pályázat érkezett, míg külföldről 1648 pályáztak.

Kapcsolódók

Kimaradt?