Tíz helyett csak öt évig kell megőrizzék a papír bizonylatokat a cégek
Tíz évről öt évre csökken a papíralapú bizonylatok megőrzési ideje a cégek esetében– erről a törvénykezdeményezésről szavazott ma első házként a szenátus.
Turos Lóránd, Szatmár megyei szenátor, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője elmondta: „az archiválást szabályozó törvény módosítása fontos lépés a digitalizáció felé, ugyanakkor ezzel az intézkedéssel csökkentjük a vállalatokat terhelő bürokráciát, és a környezetet is védjük a felhasznált papírmennyiség csökkentésével.”
A jelenlegi jogszabály arra kötelezi a vállalatokat, hogy 10 évig megőrizzék a papíralapú bizonylataikat, például a pénztárszalagokat, annak ellenére, hogy az ellenőrzéseik során a pénzügyi hatóságok legfeljebb öt évig visszamenőleg kérhetnek el dokumentumokat.
Antal Lóránt Hargita megyei szenátor, a szenátus gazdasági, ipari és szolgáltatásokért felelős bizottság tagja a törvénytervezet jóváhagyását követően elmondta: „az állam dolga nem az kell legyen, hogy akadályokat teremtsen, hanem hogy azokat lefaragja. A gazdasági bizottságban egy olyan törvénykezdeményezést sikerült megtárgyalni, amely elősegíti a vállalkozásokat abban, hogy a pénzügyi bizonylatokat ne 10 évig, hanem csak 5 évig legyen szükséges megtartani. Az RMDSZ célkitűzése az, hogy minden esetben csökkentsük a bürokráciát, így megkönnyítjük a vállalkozók és a polgárok életét. “
A törvénytervezet esetében a végső döntést a képviselőház plénuma hozza meg, majd az államelnöki kihirdetést követően lép hatályba.
CSAK SAJÁT