Kétszázezer lejes támogatással csábítják haza a vállalkozni akarókat

Kétszázezer lejig terjedő finanszírozást kaphatnak azok a külföldön élő román állampolgárok, akik hazajönnek, és itthon kezdenek vállalkozásba – közölte pénteken a turisztikai és vállalkozásügyi minisztérium.

A kép illusztráció | Fotó: Adobe StockA finanszírozás a Start-Up Nation-program harmadik kiírása keretében valósul meg. „Románia jelenti az otthont! Itt tudunk egyre virágzóbb jelent és jövőt építeni magunk és gyermekeink számára” – jelentette ki Constantin Daniel Cadariu tárcavezető, emlékeztetve, hogy a vállalkozási kedv serkentésére indított Start-Up Nation-programra idén első ízben a diaszpórában élő román állampolgárok is pályázhatnak.

A vissza nem térítendő támogatás felső határa 200 ezer lej. Azok a külföldön élő román állampolgárok számíthatnak erre a finanszírozásra, akik vállalják, hogy hazatérnek, és Romániában alapítanak olyan céget, amely legalább két, teljes munkaidős munkahelyet teremt. Azok a pályázók, akik csak egy munkahely teremtését vállalják, maximum 100 ezer lejes támogatást kaphatnak. A kedvezményezett vállalatnak ezen kívül a projekt értékének legalább 5 százalékát kitevő társfinanszírozást kell biztosítania.

A pályázónak tartózkodási vagy letelepedési engedéllyel vagy hosszú távú tartózkodásra jogosító vízummal kell igazolnia, hogy az utóbbi 12 hónapban külföldön élt. Pályázni online lehet a granturi.imm.gov.ro felületen, a határidő szeptember elseje.

A Start-Up Nation diaszpórának elkülönített keretösszege 20,031 millió lej. A programot menedzselő vállalkozásügyi minisztérium célja, hogy ezer pályázónak biztosítson támogatást.

Kapcsolódók

Kimaradt?