Ilie Bolojan: Van pénz a nyugdíjak és bérek kifizetésére

A kormány több milliárd lejt csoportosított át annak érdekében, hogy biztosítsa a legfontosabb állami kifizetéseket, valamint az uniós források lehívását – nyilatkozta a Digi24 esti műsorában Ilie Bolojan kormányfő.

A Munkaügyi Minisztérium költségvetését 5,5 milliárd lejjel egészítették ki, amiből fedezik a nyugdíjak és bérek folyósítását, valamint az elmaradt tartozások rendezését. Ez garantálja, hogy év végéig mind a nyugdíjakat mind a béreket ki tudják fizetni - mondta a miniszterelnök. 

A Digi24 hírtelevízió esti műsorának meghívottja Ilie Bolojan  | Fotó: képernyőmentés

Románia 32 miliárd eurónak megfelelő összeggel költ többet annál mint amennyi rendelkezésére áll, ez azt jelenti, hogy kölcsönből él – jelentette ki a Digi24 műsorában a kormányfő. Ilie Bolojan hozzátette, csupán kamatokra 11 milliárd lejt fizet az állam. Ebből autópályát lehetne építeni. 

Hangsúlyozta, minél hatékonyabban kell behajtani az adókat és azoknak a cégeknek is adózniuk kell, amelyek külföldi tulajdonban vannak, de romániai érdekeltségük is van. A miniszterelnök szerint rendkívül fontos az, hogy az adóhatóság megvizsgálja a cégek tevékenységét és elejét vegye az adócsalásnak. 

Újságírói kérdésre válaszolva Ilie Bolojan közölte az ÁFA növelésének nincs azonnali hatása az államkasszára. Az augusztusban bevezetett ÁFA emelés szeptemberben látszik majd meg, a miniszterelnök úgy véli, lehet, hogy túl optimisták a becslések.  Mint mondta, a jelenlegi intézkedések eredménye október, novemberben mérhető. 

A költségvetés-kiigazítás hétfőn este közzétett tervezetéből kiderül, hogy az európai beruházásokért és projektekért felelős minisztérium, illetve az egészségügyi és a szállításügyi minisztérium költségvetése csökken, míg a pénzügyi, a fejlesztési és a munkaügyi tárca több pénzből gazdálkodhat idén.

Ezzel szemben a pénzügyminisztérium költségvetését 20,07 milliárd lejjel kiegészítik. Az összegből 12,09 milliárd lejre a kamatköltségek fedezéséhez van szükség, 500 millió lej a kormány tartalékalapjába kerül, több mint 7 millió lejt pedig az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházásokra szánnak. Ilie Bolojan hangsúlyozta, fontos, hogy ki tudják fizetni az önrészt azokra a projeketkre, amelyeket Európai Uniós alapokból fedeznek. Romániának 10 milliárd eurót kell lehívnia az év végéig. 

A fejlesztési tárca költségvetését 2,47 milliárd lejjel egészítik ki. Ebből 1,5 milliárd lejt a PNRR-be foglalt beruházásokra, 1 milliárd lejt pedig az Anghel Saligny program projektjeire szánnak.

Ilie Bolojan hangsúlyozta a költségek csökkentése érdekében át kell szervezni az egész államapparátust. Az önkormányzatoknál tervezett személyzetcsökkentés – véleménye szerint – azért indokolt, mert sok helyen a kiadások 90 százaléka személyzeti költség, a hatékonyság pedig nincs összhangban ezzel.  

Közölte, minden állami intézményt ellenőrizni kell és átszervezéseket végrehajtani ott ahol szükség van rá. Előfordulhat, hogy akad olyan intézmény is, amely, ha megszűnik sem jelent gondot – tette hozzá. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?