Fütyültek az előírásra: a vállalatok 13 százaléka nem csatlakoztatta a pénztárgépeit az ANAF szerveréhez

A kis- és középvállalkozások számára november 30. a határidő.

Június végéig kellett a nagyvállalatoknak az adóhatóság (ANAF) szerverére csatlakoztatniuk elektronikus naplójú pénztárgépeiket. A hivatal az elmúlt időszakban ellenőrzést tartott ezeknél annak megállapítására, hogy mennyire tettek eleget ennek a kötelezettségüknek.

Az ellenőrzés során kiderült, hogy a nagy adófizetők 13 százaléka nem csatlakozott az adóhivatal informatikai hálózatához. A Pénzügyminisztérium korábban azt állította, hogy a nagyvállalatok 92 százaléka összekapcsolta a pénztárgépeit a szerverrel. Most kiderült, hogy ez az adat nem felelt meg a valóságnak.

Az ANAF tájékoztatása szerint ellenőrei bírságokat szabtak ki, ezek számát, illetve összértékét azonban nem közölte. Ezen kihágás esetén a kiszabható büntetés 8 ezer lejtől 10 ezerig terjed. Figyelembe véve, hogy nagyvállalatokról van szó, ez egy elhanyagolható összeg, aminek semmiféle visszatartó/ösztönző ereje nincs.

A kis- és középvállalkozások november 30-ig kell csatlakoztassák pénztárgépeiket az adóhatóság szerverére. Az illetékesek korábban világossá tették, hogy a határidőt nem fogják kitolni. Szeptember 15-ig a pénztárgépek mindössze 28 százalékát csatlakoztatták. Szakemberek szerint ez azt jelenti, hogy a cégek egy jelentős része most már akkor sem csatlakozhatna határidőre a rendszerre, ha szeretne, mivel technikailag ennyi kasszagép esetében ez kivitelezhetetlen.

A kormány arra számít, hogy a kasszagépeknek az ANAF-hoz való bekötése növelni fogja az adóbehajtás hatékonyságát, visszaszorítja az adócsalást.

Kapcsolódók

Kimaradt?