Nagyságrendekkel többel lopták meg az adóellenőrök az államot, mint egy évvel korábban

Az ANAF egyes munkatársai 28,1 millió lejjel károsították meg 2020-ban az államkasszát.

Az adóhatóság (ANAF) hatékonyságának a növelése a kormány egyik sokat hangoztatott célkitűzése, aminek eredményeként javulnia kellene az adóbehajtásnak, nőniük kellene a költségvetési bevételeknek. Az egyelőre nincs számszerűsítve, hogy milyen mértékű változás ment végbe ilyen téren az elmúlt időszakban, az ellenben világos, hogy a saját zsebükre sokkal eredményesebben dolgoztak az adóhivatal munkatársai.

2020-ban az ANAF dolgozói által elkövetett gazdasági bűncselekmények 28,1 millió lej kárt okoztak az államkasszának. Ez figyelemre méltó teljesítmény, az egy évvel korábbi összeg ugyanis csak 5 millió lej, a növekedés mértéke tehát meghaladja a 450 százalékot. 2018-ban 15,7 millió lej volt az adóellenőrök által az állam kárára elkövetett t9örvénysértések összértéke.

Az ANAF 7 700 belső ellenőrzést végzett tavaly, többet, mint 2019-ben. Ezzel párhuzamosan 45 felvilágosító, tájékoztató és megelőző jellegű rendezvényt tartottak az alkalmazottaknak arról, hogy mi minősül korrupciónak. Úgy tűnik, hogy ezen a téren is rengeteg még a tennivaló az adóhivatalnál.

Kapcsolódók

Kimaradt?