Fogalma sincs a szakminiszternek arról, hány km autópálya van épülőfélben

Nyolcvan kilométert mondott, miközben a valós érték 300.

A jelenleg kivitelezés alatt álló autópálya szakaszok összhossza 80 km, jelentette ki Sorin Grindeanu egy televíziós interjúban. A szállításügyi minisztert arról kérdezte a riporter, mennyivel bővül idén az autópálya hálózat, Grindeanu pedig kitérő választ adott, amiből kiderült, fogalma sincs arról, mi zajlik az országban a közúti infrastruktúrafejlesztés területén.

A jelenlegi tárcavezető elődje, az USR-s Cătălin Drulă ironikus hangvételű Facebook-bejegyzéssel reagált a nyilatkozatra: „Egy kicsit sok, hogy ne tudd, 300 autópálya és gyorsforgalmi út építése folyik, s helyette azt mondd, hozzávetőleg 80 km építése folyik”.

Cătălin Drulă tételesen fel is sorolta, hogy mely sztrádaszakaszokon folyik a munka. Ezek között három erdélyi van: a Nagyszeben és Bojca, a Magyarzsombor és Magyarnádas, valamint a Szilágynagyfalu és Berettyószéplak közti úszakaszok.

A Terebes és Bihar közti sztrádaszakasz, illetve a Nagyváradot az észak-erdélyi autópályával összekötő gyorsforgalmi út a tervezés fázisában van.

Ugyanazon interjú során Grindeanu elkövetett további három kínos hibát, melyek a Brassó és Ploiești közti sztrádaszakasz kivitelezésére vonatkoztak.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?