Felfüggesztették a kolozsvári körgyűrű építését
Az önkormányzat azt sem tudja, hogy érvényes-e a tavaly májusban a beruházásra megkötött szerződés.
Alig kezdődött el, máris leállt a kolozsvári körgyűrű második szakaszának az építése. A kolozsvári polgármesteri hivatal közleményben tudatta, utasította a beruházást felügyelő cégeket, hogy függesszék fel a munkálatokat.
Erre a lépésre azért került sor, mert jogi konfliktusban áll egymással a beruházásra kiírt tender megnyerő konzorcium két tagja, a besztercei Dimex 2000 Company és a bosnyák Integral Inzenjering A.D. Laktasi.
„A társult felek által mostanáig bemutatott dokumentumokból nem derül ki világosan, hogy a konfliktus érintett-e vagy sem a megbízás odaítélési eljárását” – olvasható a városházi közleményben. Ez azt jelenti, elképzelhető, hogy érvénytelen a közbeszerzési eljárás, újat kell kiírni. A helyzetet bonyolítja, hogy a két cég közti konfliktus ügyében egy büntetőjogi eljárás is folyamatban van.
„Ez a konfliktus nincs kapcsolatban Kolozsvár Polgármesteri Hivatalával, (…) de hatása lehet a körgyűrűre vonatkozó szerződés lefolyására” – áll a dokumentumban.
A történtek valószínűleg senkit sem lepnek meg, aki folyamatosan figyeli a kolozsvári önkormányzat nagy beruházásait, inkább az lett volna váratlan, ha minden rendben zajlik. A probléma gyökerét a két sikertelen nekifutás után harmadik alkalommal közbeszerzési eljárás jelenti. Az önkormányzat egy irreálisan alacsony összegre írta ki a tendert, ami miatt egyetlen pályázó jelentkezett, a keretösszeget 15 százalékkal meghaladó ajánlattal. Emil Boc és munkatársai egy huszárvágással oldották meg a helyzetet, 15 százalékkal megemelve a beruházás értékét.
A közbeszerzési eljárást így a Dimex 2000 Company, egy bosnyák és egy bolgár cég alkotta társulás nyerte meg, a szerződést tavaly májusban írták alá. A városvezetést egyáltalán nem zavarta a tény, hogy a Dimex képtelen volt határidőre befejezni egy, a körgyűrűhöz képest banális beruházást, az 5 kilométeres tordartúri gyorsforgalmi utat, amit négy és félhónapos késéssel épített meg.
A kolozsvári körgyűrű második szakasza 23,67 km, rajta 14 közúti csomóponttal, egy híddal és öt alagúttal, amihez 17 km bekötőút tartozik. A beruházás értéke 4,72 milliárd lej plusz áfa. A problémás társulásnak 48 hónap alatt, vagyis 2029 folyamán kellene végeznie a munkálatokkal. Csodaszámba menne, ha sikerülne.
CSAK SAJÁT