A perek és egyéb akadályok után megépülhet a Minerva Kulturális Központ Kolozsvár szívében
Több mint hét év várakozás után megkapta az építkezési engedélyt a kolozsvári Minerva Kulturális Központ. Az Iskola Alapítvány által megvalósuló beruházás célja egy erdélyi jelentőségű művelődési és tudományos központ létrehozása. Az építkezés júniusban elkezdődik – hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyen részt vett Nagy Zoltán Levente, az Iskola Alapítvány elnöke, valamint Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Egyesület elnöke.
A csütörtöki, kolozsvári sajtótájékoztatón Nagy Zoltán Levente kiemelte: a Brassai utca 5. szám alatti telek rendezése, a Minerva Kulturális Központ megálmodása és az engedélyek megszerzése hosszú és nehéz folyamat volt.
Évekig tartó küzdelem áll mögötte
„Most egy álom valósul meg, mert ebben a multikulturális kincses városban egy magyar intézmény hozhatja létre ezt a központot. Az, hogy ebbe belekezdhetünk, elég kevés embernek adatik meg” – hangsúlyozta. A telekhez kapcsolódó perek több mint tíz évig húzódtak. Nagy Zoltán Levente szerint azért sikerülhetett idáig eljutniuk, mert „van egy ember, aki évtizedek óta azon dolgozik, hogy a kolozsvári magyar közvagyont visszaperelje”. Ezzel Tibori Szabó Zoltánra, a Minerva Egyesület elnökére utalt, aki jelenleg is pereskedik a Minerva-ingatlanok további részeiért.
Tibori Szabó Zoltán elmondta, a Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt. 1920-ban jött létre közadakozásból, válaszul arra az aggodalomra, hogy Erdély elszakítása után nem érkeznek majd tankönyvek. „Mintegy 653 erdélyi ember adta össze a pénzét, és ez a vállalat 28 éven át működött, 1948-ig” – emlékeztetett. A Minerva tevékenysége messze túlmutatott a kiadványokon: például Szervátiusz Jenő szobrász és Szolnay Sándor festő műterme volt itt és kiállításokat is szerveztek. Mint mondta, „van egy olyan múlt, amire lehet építeni egy nagyon jó jövőt”.
A városvezetés és a szomszédok is nehezítették az utat
Az építkezési engedély megszerzése nem ment zökkenőmentesen. Az engedélyezési folyamat elhúzódásáért részben a szomszédos ingatlanok tulajdonosai, részben a kolozsvári városháza jogi osztálya volt felelős – derült ki Nagy Zoltán Levente részletes ismertetéséből.
Mint elmondta, az egykori nyomdaépületet lakóházként tartották nyilván a telekkönyvben, így a funkcióváltáshoz – kulturális központtá történő átalakításához – a szomszédok beleegyezésére is szükség volt. A beleegyezéseket nem sikerült megszerezniük, a szomszédok zsarolni kezdték őket, így 2019-ben pert indítottak ellenük. „Öt pert folytattunk le a szomszédokkal az évek során, mindet megnyertük” – tette hozzá.
2027 végére befejezhetik a munkálatokat
A 3100 négyzetméteres területen három épületrész épül. A Brassai utcai rész ötszintes lesz, itt irodák és egy alternatív oktatási tér, valamint – a BBTE fizika tanszékének kérésére – egy alternatív oktatási tér is helyet kap. A Minerva Kulturális Központ célja egy erdélyi jelentőségű művelődési és tudományos központ létrehozása, amely kortárs képzőművészeti galériát, műtermet, előadótermet, alternatív oktatási központot, planetáriumot és csillagvizsgálót, továbbá irodalmi kávézót és könyvesboltot foglal magában.
Az épület tervezéséért az FKM Kft. felel Kozma Zsolt vezető építész irányításával, a kivitelező pedig a WeberBau cég. A beruházás becsült költségvetése 3,3 milliárd forint, amelyet a magyar kormány biztosít. Az építkezést várhatóan 2027 decemberére fejezik be.
CSAK SAJÁT