Felélesztenék Románia botrányok övezte turisztikai logóját

A logót 900 ezer euróért készítették el 2010-ben, Elena Udrea akkori idegenforgalmi miniszter megrendelésére, a bemutatója 150 ezer euróba került.

Az időközben korrupcióért jogerősen elítélt Elena Udrea turisztikai minisztersége idején, 2010-ben készült el Romániai idegenforgalmi logója, 900 ezer euróért, kínos botrányoktól övezve. A falevél, mely alatt az Explore the Carpathian Garden (Fedezd fel a kárpátokbeli kertet) felirat szerepel, Sanghajban került bemutatásra, egy 150 ezer euróért megrendezett esemény keretében, azonban az ígéretes kezdet ellenére nem futott be sem hosszú, sem pedig fényes karriert: két év alatt közel 30 millió eurót költöttek az idegenforgalmi országbrand promoválására, majd feledésbe merült.Az elfeledett logó | Illusztráció: Facebook

Az idegenforgalmi országbrand miatt azért tört ki annak idején botrány, mivel kiderült, hogy a logóban szereplőre falevélre megszólalásig hasonló van több cég logójában, az annak alapjaként szolgáló számítógépes grafikát pedig néhány száz euróért meg lehet vásárolni.

Constantin-Daniel Cadariu vállalkozásügyi és idegenforgalmi miniszternek feltett szándéka, hogy változtasson a helyzeten. „Miért nem használták 10-12 éven keresztül Romániának ezt a tulajdonát, kérdezem én. (…) Kiadtam egy rendeletet, melynek értelmében kötelezővé tettem, hogy minden romániai turisztikai szálláshelyen, melyekből 18 300 van, kitegyék a logót és a brandet” jelentette ki egy tévéműsorban a tárcavezető.

Ennek a rendeletnek sok értelme nincs, elvégre a logót kizárólag olyanok fogják látni, akik már ellátogattak Romániába, pedig épp azoknak az idecsábítására szánták, akik még nem jártak országban, sőt, nem is tervezték, hogy ideutazzanak.  Úgy tűnik, hogy ezzel Cadariu is tisztában volt, egy másik rendelettel ugyanis létrehozott egy logo bizottságot. „Meghívtam az összes szakembert, a munkáltatói szervezeteket, a szakszervezeteket, hogy mondják meg, hogy élesszük fel az országbrand népszerűsítését” – jelentette ki a tárcavezető.

Egyelőre totális kudarcnak tűnik Romániai idegenforgalmi márkájának az építgetése. 2010-ben, amikor az aktuális logó megszületett, 7,498 millió külföldi lépte át a határt. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint egy évre rá a látogatók száma 7,611 millióra, 2012-ben 7,937, 2013-ban pedig 8,019 millióra nőtt. Tehát három év alatt, miközben több tízmillió eurót költöttek az ország külföldi népszerűsítésére, a turisták száma mindössze 7 százalékkal nőtt. 2014 után a gyarapodás némiképp felgyorsult, de nem látványosan: a külföldi turisták száma első ízben 2016-ben lépte át a 10 milliós küszöböt, 2019-ben pedig 12,815 millió volt.

Ez utóbbi nemzetközi összehasonlításban nevetségesen alacsony szám, ugyanazon évben Londonban (19,5 millió), Párizsban (19 millió), Isztambulban (14,7 millió) és Antalyában (13,3 millió) is több külföldi fordult meg, mint egész Romániában. A 2019-es európai ranglista 21. helyén álló Budapestet 4 milliónál is többen keresték fel, Közép-Európa legnépszerűbb városát, Prágát pedig 9,1 millióan.

Tavaly a kormány egy lejt sem költött Románia turisztikai célpontkén való külföldi népszerűsítésére, idén pedig leállította a promoválást, azt követően, hogy a New-York-i nemzetközi vásáron felállított román strand köznevetség tárgya lett.

Kapcsolódók

Kimaradt?