Értesülés: a Skoda telepedne meg az új Kolozs megyei ipari parkban

A Volkswagennél egyszer már szóba került egy romániai befektetés.

Autóipari cég a jövendőbeli Tetarom V ipari parkban az egyik potenciális befektető, jelentette be Alin Tișe, a Kolozs megyei önkormányzat elnöke. Az önkormányzati vezető nem nevezte meg a szóban forgó vállalatot, azonban a Ziarul Financiar gazdasági napilap piaci forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a Skodáról lehet szó.Nagy dobás lenne, ha sikerülne Erdélybe csábítani a Skodát | Fotó: Facebook/Compexit Skoda

A Skoda a világ egyik legnagyobb autógyártójának, a Volkswagen csoportnak a tagja, mely pár évvel korábban már kacérkodott egy romániai befektetés lehetőségével. Akkor a cégvezetés végül Törökország mellett döntött, állítólag politikai nyomásra, a német kormány ugyanis így akart szívességet tenni az ankarai kormánynak cserébe azért, hogy feltartóztatja az Európa felé tartó  menekültáradatot.

A Tetarom V-öt Kolozsvártól keletre, Aranyoslóna területén szándékozik kialakítani a megyei önkormányzat. Az ipari parkot 115 hektárosra tervezik. Alin Tișe azt állítja, hogy amennyiben sikerülne megegyezni az autóipari vállalattal, az a Tetaron V-öt teljes egészében elfoglalná.

Az új ipari park az észak-erdélyi autópálya közvetlen közelében fekszik majd, de az is vonzóvá teheti a befektetők szemében, hogy rövidesen kezdődik a Kolozsvártól a magyar határig húzódó vasúti szakasz korszerűsítése. Kolozsvár ugyanakkor már az észak-erdélyi sztráda elkészülte előtt kapcsolatban lesz a páneurópai közúti hálózattal, a dél-erdélyi autópálya révén, melynek kivitelezése az előbbinél sokkal előrehaladottabb fázisban van.

Bár az ország gazdaságilag egyik legfejlettebb régiója, Kolozsvár mostanáig kevés ipari termelésben érdekelt befektetőt vonzott. Ennek egyik oka, hogy a városban és vonzáskörzetében a munkanélküliség minimális, a bérek pedig magasabbak az országos átlagnál.

Adrian Sandu, a romániai autógyártók érdekvédelmi szervezetének (ACAROM) a főtitkára 2021 végén azt nyilatkozta, hogy az infrastrukturális fejlesztések vonzóbbá fogják tenni az országot az ágazati befektetők számára. A Dacia és a Ford vezetői rendszeresen panaszkodnak amiatt, hogy az elavult közúti- és vasúti infrastruktúra miatt az exportszállítmányok menetideje rendkívül nagy.

Kapcsolódók

Kimaradt?