Erre költené Románia az EU-tól „ingyen” kapott 30 milliárd eurót

Románia leginkább a kórházakra és iskolákra, a környezetvédelemre és munkahelyteremtésre költené az Európai Unió helyreállítási alapjából rá eső összeget, a vissza nem térítendő 30 milliárd eurót – jelentette ki szerdai sajtóértekezletén Klaus Iohannis államfő.

Mint ismert, a pénz lehívásához a tagállamoknak ki kell dolgozniuk a saját helyreállítási tervüket. Klaus Johannis erről egyeztetett szerdán az elnöki hivatalban a kormány több tagjával. A találkozók után elmondta: a tervet legkésőbb áprilisig benyújtják az Európai Bizottságnak, és a jóváhagyása után elkezdik az életbeültetését elsősorban a kórházakban, az iskolákban, a környezetvédelem és munkahelyteremtés területén.

Klaus Iohannis hangsúlyozta, hogy jelentős beruházásokra van szükség a romániai kórházakban. „Gondoljunk arra, hogy mennyire fontos beruházásokra van szükség az intenzív osztályokon, az oxigénellátás, illetve a páciensek és a kórházi személyzet biztonságának területén" – utalt a közelmúltban történt tragikus kórháztüzekre az államfő.

A munkahelyteremtésről kifejtette: olyan mechanizmusokat dolgoznak ki, amelyek arra ösztönözik a vállalkozókat, hogy munkahelyeket hozzanak létre. Az államfő kiemelte az iskolákba történő beruházások szükségességét is.

"A román oktatási rendszernek nagyon sok pénzre van szüksége, ha csak a tanulók biztonságára gondolunk. Itt is sok beruházásra van szükségünk a tűzesetek, az iskolai balesetek elkerülése végett, hogy az iskolák meg tudják szerezni a működtetési engedélyt, hogy eltűnjön az oktatási intézményekből a fafűtés és az udvari vécé - mondta Iohannis, akik új, 'zöld' iskolák építését látja szükségesnek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az elnök szerint jelentős, környezetvédelmi szempontból fenntartható programokra van szükség. "Ezek olyan kérdések, amelyek nagyobb bonyodalmak nélkül megoldhatók, az erdősítést például már idén el lehet kezdeni" - tette hozzá az államfő.

Az államfő szerdán két munkaértekezletet tartott Florin Cîţu miniszterelnökkel és a kormány több tagjával. Az első találkozón Dan Barna miniszterelnök-helyettes és Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter vett részt, a második ülésen pedig Raluca Turcan munkaügyi és szociális védelmi miniszter, valamint Claudiu Năsui gazdasági, vállalkozási és idegenforgalmi miniszter.

(Címlapfotó: Adobe Stock)

Kapcsolódók

Kimaradt?