A csatlakozás óta a legnagyobb uniós pénzkeretből gazdálkodhat Románia

A 2021-es év sorsdöntő Románia számára, hiszen az uniótól kétszer nagyobb finanszírozási keretet kap, mint korábban bármikor a csatlakozástól számítva – hívta fel a figyelmet Winkler Gyula EP-képviselő (RMDSZ) azt követően, hogy az Európai Parlament plénuma jóváhagyta a 2021-2027 közötti uniós költségvetést és elfogadta a 47,5 milliárd eurós kerettel rendelkező REACT-EU intézkedéscsomagot.

„Alapvető fontosságú, hogy minél hamarabb alakuljon meg az új kormány, amely kidolgozza a megfelelő terveket, hogy egyértelmű és hatékony növekedést tudjon elérni az uniós források felhasználásának terén. A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó operatív programok kapcsán is fontos, hogy lehívják a még rendelkezésre álló összegeket, de a REACT-EU új intézkedéscsomag és a SURE munkahelyvédelmi program által elérhető támogatásokat is minél nagyobb mértékben fel kellene használni” – fogalmazott Winkler Gyula.

Az RMDSZ EP-képviselője elmondta, a REACT-EU elfogadásával az Európai Parlament ismételten elismeri, hogy a régióknak központi szerepük van a koronavírus negatív hatásainak felszámolásában gazdasági és szociális területen egyaránt.

„Az Európai Parlament nagy többséggel fogadta el az új intézkedéscsomagot, a REACT-EU-t, amelynek 47,5 milliárd eurós kerete azonnal hozzáférhető. A finanszírozási keret nagy részét, 37,5 milliárd eurót a 2021-es évre, a fennmaradó 10 milliárdot pedig 2022-re irányozták elő. A pénzösszegeket a tagállamok az Európai Szociális Alap keretében használhatják fel, az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés és a határokon átívelő együttműködés (Interreg) keretében. Románia 1,41 milliárd eurót használhat fel a következő esztendőben” – tájékoztatott a képviselő.

Mint elmondta, a REACT-EU folytatása a koronavírus-reagálási beruházási kezdeményezésnek, amely összesíti az EP 2020 tavaszán hozott döntéseit. „A REACT-EU rugalmas eszköz, éppen azért, hogy azonnal lehessen hozzáférni a finanszírozáshoz. Nagyon fontos, hogy a támogatásra javasolt programok esetében utófinanszírozás is lehetséges, tehát olyan projekteket is lehet támogatni, amelyek 2020 február elseje után kezdődtek” – mutatott rá Winkler Gyula.

Az új kormánynak sürgősen felül kell vizsgálnia a nemzeti helyreállítási és rezilienciaépítési tervet, amelyet novemberben dolgoztak ki és amelyet a brüsszeli hatóságok bíráltak, ugyanis az nem tartalmazza a fenntarthatóság követelményeit, illetve a körkörös és zöld gazdaságra való átálláshoz szükséges fontos reformintézkedéseket. Mindez szükséges, hogy az ország hatékonyan fel tudja használni a rendelkezésre álló, számottevő uniós forrásokat – összegezte az RMDSZ EP-képviselője.

Kapcsolódók

Kimaradt?