Éledezik a sertéstenyésztés, lendületesen nő a hústermelés
Az év első hat hónapjában 1,6 milliónál több disznót vágtak le a romániai vágóhidakon.
Az első félévben Románia 150 ezer millió tonna disznóhúst termelt, 9,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban, derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb adataiból. Ez azt mutatja, hogy az ágazat kezd kilábalni az évek óta tartó válságból. Az első félévben 1,621 millió disznót vágtak le, míg a tavalyi év azonos időszakában 1,481 milliót.
„A belső termelés a fellendülés jeleit mutatja a vágások számának növekedése által, ami pozitív jelzés az ágazat számára. Másrészt, a hús árának a csökkenése azt sugallja, hogy a hizlaldák és a vágóhidak, legalábbis pillanatnyilag, nyomás alatt állnak az árrés tekintetében” – nyilatkozta Iani Chihaia, a vegyes tápot gyártók szakmai szövetségének (ANFNC) az elnöke.
Az Európai Bizottság adatai szerint januárban az EU-ban 193-194 euró volt 100 kg sertéshús átlagára, márciusban 146-148 euróra csökkent, majd júniusban 210-212 euróra nőtt.
„A növekvő kínálat és az enyhén csökkenő kereslet nyomás helyezett az árra. Erre rátevődött az import által jelentett konkurencia” – mondja Dana Tănase, a Román Hús Egyesület (ARC) ügyvezető igazgatója.
A vizsgált időszakban az öt legnagyobb uniós termelőtől több mint 240 ezer tonna disznóhúst importáltunk. Spanyolországból 115 ezer tonnát vásároltunk, Németországból 75 ezer, Lengyelországból 30 ezer, Hollandiából 19 ezer, Franciaországból pedig 3 ezer tonnát, összesen 733 millió euró értékben.
Az ágazat válsága 2017-ben kezdődött, amikor az afrikai sertéspestis megjelent az országban. Azóta a kényszervágások miatt az állomány kb. 1 millióval csökkent, az importált disznóhús mennyisége pedig nagyon megugrott.
CSAK SAJÁT