Egyelőre nem érinti az alkalmazottakat az Azomureș leállása

Az Azomureș vegyikombinát vezetése biztosítja a közvéleményt, hogy a megemelkedett metángázárak miatti leállás nem érinti hátrányosan az üzem alkalmazottait – jelentette be Harri Kiiskit, a vállalat vezérigazgatója.

„A gáz ára nagyon sokat emelkedett az utóbbi időben, év eleje óta csaknem 540 százalékkal. Nem lenne nyereséges és indokolt, hogy a földgáz ára megjelenjen a műtrágya árában. A gazdák nem tudnák megengedni maguknak ilyen ár mellett a műtrágya használatát és ez a vegyipari üzemnek komoly veszteségeket okozna” – közölte a sajtóval Ovidiu Maior, az Azomureș szóvivője.

Mint mondta, a tevékenység újraindítása a metángáz árától és a piacon való elérhetőségétől függ. Hozzátette, a döntés abban az összefüggésben született, hogy európai szinten más ipari platformok is teljesen leállították vagy szigorúan korlátozták a termelési tevékenységet.Fotó: Azomureș/Facebook

„December közepén állunk le a termeléssel. Ennek ellenére megtartjuk az alkalmazottakat. Kollégáink normális körülmények között járna ezentúl is munkába, az előzetesen leegyeztetett beosztások szerint” – tájékoztatott a szóvivő. Hangsúlyozta, külön figyelmet szentelnek a karbantartási munkálatokra, hiszen a téli időszakban ez fokozott figyelmet igényel. Kifejtette, amikor a földgáz ára rugalmasabb lesz és csökken, újraindul a termelés.

Az Azomureş Románia egyik legnagyobb gázfogyasztója, a vállalat használja el az éves hazai ipari gázfogyasztás közel 10 százalékát és a romániai farmok mintegy felét látja el műtrágyával. Nicolae Ciucă miniszterelnök, valamint a földművelésügyi miniszter is reagált a vegyipari üzem döntésére, tanulmányozzák a műtrágyagyártást és a gazdákat célzó támogatási intézkedéseket. A kormányfő ugyanakkor kijelentette, jelenleg semmi jele annak, hogy más nagy termelők is hasonló helyzetben lennének.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?