Az Engie Románia megfellebbezné az ANRE-től kapott bírságot

Megfellebbezni készül a bíróságon az Országos Energiaszabályozó Hatóságtól (ANRE) kapott 800 ezer lejes bírságot az Engie Románia – közölte csütörtök este a gázszolgáltató vállalat.

A céget azért büntette meg az ANRE, mert a hatóság szerint megszegte az energiaár-ajánlattételre és a szerződéskötésekre vonatkozó szabályokat, amikor bejelentette az ügyfeleinek, hogy novembertől megemeli a szerződésben rögzített tarifáit. A hatóság arra hivatkozott, hogy a gázszolgáltató a meghatározott időszakra (6-12 hónapra) érvényes, fix árat tartalmazó korábbi ajánlataiban nem tett említést arról, hogy fenntartja magának a jogot a díjak megváltoztatására módosítására a szerződés időtartama alatt.

Az Engie Románia közölte, azokat az ügyfeleit értesítette arról, hogy a november elsejétől 175 lejre emeli a gáz megawatt-óránkénti árát, akik július elsejéig nem kötöttek új – szabadpiaci – szerződést a céggel. A szolgáltató szerint a 175 lej a gáz jelenlegi beszerzési árának mindössze egyharmada. „Ez azt bizonyítja, hogy az ügyfeleink érdekeit szem előtt tartva, jóhiszeműen jártunk el” – olvasható a közleményükben.

Az ANRE csütörtök este jelentette be, hogy összesen 2,7 millió lejre bírságolt négy gázszolgáltatót, amiért azok a rögzített áras szerződések időtartama alatt emelni akarták a díjakat.

(Címlapkép: AdobeStock)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?