Drága a „tűzzel kaszálni” – megvonják a területalapú támogatást a tarlóégető gazdáktól

Több száz Hargita megyei gazda veszíti el a területalapú támogatást kaszálójára, legelőjére, miután a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) megvonja a finanszírozást a földjeiket tűzgyújtás által megtisztítóktól.

Elképesztő méreteket öltött a száraz növényzetek meggyújtása a mezőgazdasági területeken Hargita megyében – hangsúlyozta a Maszol érdeklődésére Haschi András, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) igazgatója. „Nem tudjuk, hogy mi az oka. Ekkora mértékű az utóbbi időben nem volt” – szögezte le a szakember.

Mint az igazgató elmondta: a katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU), a Környezetőrség és az APIA közötti együttműködés segítségével próbálják feltárni a probléma nagyságát, azonosítani a tarlóégetések elkövetőit. „Nekünk azonosítanunk kell a gazdát, aki termel az adott területen és támogatást igényel rá. A meggyújtott területek nagy része támogatás alatt áll, a múlt héten felégetett területek több mint fele ilyen” – számolt be Haschi András. Hozzátette: a száraz növényzet felgyújtása több szempontból is környezetromboló és káros.

A probléma nagyságáról a szakember elmondta: az elmúlt években általában 80-100 hasonló esetet jelentettek be, míg csak az elmúlt héten több mint 100 alkalommal észleltek gyújtogatást a mezőgazdasági területeken a hatóságok. Az igazgató kiemelte: 20 alkalmazottjuk folyamatosan terepen van, felmérik a területeket. Elsősorban azokat a részeket ellenőrzik, amelyeket jelentettek az említett hatóságok. „Azt a területet, ahol tűzgyújtás nyomait, hamut találunk, felmérjük és a gazdák száz százalékban elveszítik a támogatást. Létezik erre eljárási rend, nem a mi feladatunk, hogy a gazdát személyesen felkeressük. Mi elővesszük a kérését és a támogatást megszüntetjük” – emelte ki Haschi András.Fotó: Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség

A szakember szerint valamit lépniük kellett, mivel tarthatatlan a jelenlegi helyzet. A támogatások elveszítése több száz gazdát érint Hargita megyében. Ugyanakkor bízik abban, hogy az érintettek „visszafogják magukat” a jövőben és a várva várt csapadék is segíthet a probléma megoldásában, ugyanis a szárazság is segíti a tűzgyújtásokat és a tüzek terjedését. Az igazgató hangsúlyozta, hogy a száraz növényzet leégetése, meggyújtása szigorúan tilos, törvényben szabályozott. Ritka, kivételes esetekben engedély kérhető az égetésre a környezetvédelmi hatóságoktól, bizonyos betegségek esetén, ám a mezőgazdasági támogatások esetében nincs kivétel – mutatott rá Haschi András.

„Valamilyen módon véget kell már ennek vetni. Nagyon szigorúak vagyunk, nem lehet, hogy a gazdálkodást gyufával helyettesítjük. Házak, emberek vannak veszélyben” – fogalmazott Haschi András. Kiemelte ugyanakkor, hogy nem gabonaföldekről van szó, ahol szalmát égethetnek el, a szóban forgó területek kaszálók, legelők, amelyeket nem kaszáltak le, méteresre nőtt rajtuk a fű. „Most azért, hogy tiszta legyen, nekünk megfeleljen, hogy úgy nézzen ki, mintha kaszálták, legeltették volna, meggyújtják a területet” – mondta Haschi András.

A gépesítés lehet a megoldás

Szintén elmarasztalóan nyilatkozott a „gyufával való kaszálásról” Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke. „Ez a hagyományos gazdálkodásnak és a legújabb módszereknek sem része. Mi mindig hangsúlyozzuk a gazdáknak, hogy ha nem sikerült rendesen lekaszálniuk, lelegeltetniük a területeket, léteznek megoldások. Vannak gépek, amelyek kifejezetten ezt a célt szolgálják” – emelte ki a szakember. Hozzátette: arra biztatják a közbirtokosságokat, gazdaszervezeteket, szövetkezeteket, hogy vásároljanak megfelelő gépeket összefogással a területek megtakarításához. Nagy gondot jelent ugyanis a kézi munkaérő hiánya, tette hozzá.

A jövő Becze István szerint akár olyan modern eszközök alkalmazása is lehet, amelyek már léteznek és kifejezetten ilyen munkák elvégzésére fejlesztettek ki. „Az égetés semmiképpen nem megoldás. Nagyon sajnálatosnak tartom a szándékos gyújtogatást” – fogalmazott. Ugyanakkor kiemelte: véleménye szerint a büntetés önmagában nem jelent megoldást, ugyanakkor rá kell bírni a gazdákat a szabályok betartására.

„Arra biztatunk mindenkit, ahol komoly szervezési háttér van, hogy próbáljanak beszerezni ilyen célgépeket. A következő vidékfejlesztési tervben elég sok forrás lesz, remélem, a gazdálkodók tudnak majd élni ezzel a lehetőséggel” – emelte ki Becze István.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?