Ceaușescu álmodta meg, most megépítik

A Szeret-Bărăgan csatorna építése 1986-ban kezdődött, de a rendszerváltás után abbamaradt.

Rövidesen kezdődik a Szeret-Bărăgan csatorna építése, adta hírül az economedia.ro. Az első, 23 kilométeres szakaszra kiírt közbeszerzési eljárásra két cégtársulás nyújtott be ajánlatot. Az egyiket a legnagyobb hazai építkezési cégek közé tartozó, az észak-erdélyi autópályán is dolgozó Erbașu vezeti, a másikat pedig a Dimex, mely a közelmúltban kapott megbízást a kolozsvári körgyűrűt megépítésére.Egyre fontosabb a mezőgazdaság számára az öntözés | Fotó: Pixabay

Ez a szakasz Vrancea megye területén húzódik majd, a megépítése kb. 1 milliárd lejbe fog kerülni. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium korábban azt közölte, hogy a beruházás 2 hónapon belül elkezdődik, s 31 hónapot vesz majd igénybe.

A csatorna teljes hossza megközelíti majd a 200 kilométert. A Szeret-Bărăgan csatorna ötlete a Ceaușescu-érában született, a munkálatok 1986-ban kezdődtek. Az elképzelés az volt, hogy így vezessék a vizet az ország egyik legfontosabb mezőgazdasági területének számító Bărăganba, lehetővé téve az öntözést, egyúttal csökkentve az árvízveszélyt a Szeret árterületén, s egy új vízi szállítási útvonalat teremtve.

A csatorna a fenekénél 20 méter széles és 7 méter mély lett volna. A szocializmus idején mindössze 5 km készült el belőle, mely 7 ezer hektár termőterület öntözését biztosítja. A rendszerváltást követően a beruházás lekerült a napirendről.

Egy 2012-ben végzett számítás szerint megépítése 3,5 milliárd euróba kerülne, azóta a költségek minden bizonnyal tovább nőttek. A Szeret-Bărăgan csatorna az ország mezőgazdasági területeinek 10 százalékát látná el az öntözéshez szükséges vízzel.

Kapcsolódók

Kimaradt?