Megnyitotta harmadik romániai gyárát a Karcher
Megnyitotta harmadik romániai gyárát a Karcher – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
Akárcsak az előző kettő, ez az üzem is a Curtea de Argeș melletti ipari parkban található. A CER3 nevű gyár termelési területe 15 ezer négyzetméter. A CER3 professzionális padlómosó és padlószárító gépeket gyárt, valamint porszívókba való porzsákokat és motorokat.
Ezzel a beruházással a Karcher romániai befektetéseinek az értéke 115 millió euróra, a teljes termelési területe pedig 60 ezer négyzetméterre nőtt. A CER3-ban jelenleg 30 alkalmazott dolgozik, az elkövetkező hónapokban azonban a számukra 150-re nő majd.
„Ez az új gyár nem csupán megnöveli a termelési kapacitásunkat, de új lehetőségeket nyit a fejlesztés és az innováció tekintetében, aláhúzva a Curtea de Argeș-i termelési komplexum stratégiai jelentőségét” – nyilatkozta Ion Bican, a Karcher románia leányvállalatának, a CER Cleaning Equipmentnek az ügyvezetője.
A Karcher két másik romániai üzeme 2016-ban, illetve 2021-ben kezdte meg a működését.
A CER Cleaning Equipment SRL 2023-ban 738 főt foglalkoztatott, s 1,039 milliárd lej árbevétel mellett 19,093 millió lej bruttó nyereséget termelt.
Az CER tulajdonosa, az 1935-ben alapított Alfred Karcher SE & CO egy családi vállalkozás, mely globális piacvezető a tisztítóberendezések és -rendszerek gyártása terén. 2024-ban a vállalat minden idők legnagyobb, 3,446 milliárd eurós bevételét érte el.