Nagyváradon nyitott üzemet a világ egyik legnagyobb sportszergyártója
Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
Az Eurobusiness II ipari parkban 6 millió eurós beruházással felépített üzemben alpesi sízéshez való kötéseket gyártanak. A vállalat két évtized után tér vissza a síkötések házon belüli gyártásához. A 12 ezer négyzetméter alapterületű gyárban 250 fő dolgozik.
„Ez egy jelentős mérföldkő számunkra, mely rámutat a gyártási kapacitásunk erősítését célzó elkötelezettségünkre” – nyilatkozta Stefan Leberbauer, az Amer Sports téli sportokért felelős alelnöke.
A cégvezetés azt is bejelentette, hogy megvásárolta az ugyancsak sífelszereléseket gyártó Savrom Mulaj SRL-t, mely korábban az Amer Sports beszállítója volt. A Savrom dévai gyárában 100 fő dolgozik, a cég 2023-as árbevétele 36,25 millió lej volt.
Az 1950-ben alapított, a világ vezető sportszergyártói közé tartozó Amer Sports 2020 óta van jelen Romániában, amikor megvásárolta a Szászvárosban található, síbakancsokat gyártó Chimsport üzemet. 2023-ban az Amer Sports RO-nak 554 dolgozója volt, s 254 millió lej árbevétel mellett 3,2 millió lej bruttó profittal zárta az évet.
A finn vállalat olyan márkák tulajdonosa, mint a Salomon, a Wilson és az Atomic. Tavaly az Amer Sports 13 400 alkalmazottja volt, a bevételei pedig 5,2 milliárd eurót tettek ki.