Erdélyben nyitott gyárat egy holland textilipari nagyvállalat
Romániában nyitott gyárat a holland textilipari nagyvállalat, az Innofa – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
A 12 500 négyzetméteren elterülő üzem a Szeben megyei Szerdahelyen található. A vállalat nem hozta nyilvánosságra a beruházás értékét, sem azt, hány munkahelyet teremt, annyit közölt csak, hogy a munkaerő toborzása folyamatban van.
A szerdahelyi üzemben „innovatív ágyhuzatokat” gyártanak, jelentette be Sam Devriendt, az Innofa Románia SRL igazgatója.
„Az Innofa Románia létrehozása jelentős lépése a globális stratégiánknak. (…) Ezzel az új egységgel rugalmasabb szállítási határidőket és jobb szolgáltatásokat tudunk biztosítani európai ügyfeleink számára, egyúttal csökkentve a szállítási költségeket” – nyilatkozta Joost Van de Wouw, az Innofa EU vezérigazgatója.
Az Innofa egy 1922-ben alapított családi vállalkozás, melynek Tilburgban van a székhelye. A cég kötött textiltermékeket gyárt főleg kiskereskedők, valamint autóipari, egészségügyi termékeket és sportszereket előállító megrendelők számára. Az Innofa beszállítója többek között a Daimlernek, a Volvónak és az IKEA-nak. A vállalatnak a romániai mellett további három gyára van Hollandiában, az Amerikai Egyesült Államokban és Mexikóban.