Új iskolára várnak a szilágyfőkeresztúriak
Az önkormányzati választások és az azt követő egyeztetések után Cigányi községnek magyar falugazdásza lett a szilágyfőkeresztúri Bacsó Tamás személyében. 1996 és 2000 között magyar alpolgármestere, 2000-2016-ig magyar polgármestere volt a községnek, Szilágyfőkeresztúr pedig felzárkózott a fejlett települések soraiba – mondja Dull Benjámin tanácsos, helyi RMDSZ-elnök.
Cigányi község három faluból áll, hozzájuk tartozik Cigányi, Szilágygörcsön és Szilágyfőkeresztúr. A 2021-es népszámlálási adatok alapján csaknem 3400 lakósa volt a községnek, de az elmúlt években sokan beköltöztek, ezért a népesség növekedett, ugyanakkor a 23 százaléknyi magyarság apadóban lehet – vázolta az elnök, aki többnyire 2008-tól áll a szilágyfőkeresztúri szervezet élén. A tizenhárom tagú tanács három RMDSZ-es – kettő Szilágyfőkeresztúrról, egy Görcsönből –, négy PSD-s, és hat PNL-s képviselőből tevődik össze. Mint mondja, tanácsosként nagy öröm számára és a keresztúriak számára, hogy az idei költségvetésbe befoglalták a földgáz bevezetésére irányzott összeget, és a már 2010 környékén elkezdett új tanintézet építésének folytatását. „Ha a helyi tanács átveszi az épületet, remélhetőleg tovább visszük az oktatási intézmény létrehozását” – mesélte Dull Benjámin, aki hozzátette, jelenleg a diákok az egyház épületében tanulnak. A helybéliek mindig szerettek volna egy új iskolát, mert a jelenlegi kedvezőtlennek bizonyult, de az építkezési munkálatok anno leálltak. Reménykednek, hogy a felmérés után folytatódhat az építkezés, és az épületben óvodát, faluházat és orvosi rendelőt alakíthatnak ki. Egyik legnagyobb negatívumként a „gyerekhiányt” emelte ki az elnök: „lennének gyerekek, de a szülők inkább Zilahra viszik őket, ezáltal csökken a gyereklétszám. Ügyes, tehetséges fiataljaink vannak, és úgy vélem, hogy aki tanulni akar, az itt is tud, sőt vannak komoly szakemberek, akik itt végeztek: orvosok, mérnökök, lelkészek” – mondja.
Ha eladóvá válik a faluban egy ház, azt hamar megveszik, meséli a tanácsos, ugyanis aszfaltos útjaik, kiépített sáncaik, víz- és szennyvízhálózatuk, valamint kiépített járdák vannak, és ha a földgázt is bevezetik, a település az infrastruktúra terén a közeli Zilahhal vetekedhet.
Aktív egyesület működik a faluban
A Szilágyfő Egyesület 2009 tájékán alakult meg, azóta az Őszülők sokadalma rendezvény keretén belül évente megünneplik az időseket, továbbá farsangi mulatságot, Márton napi játszóházat, nőnapot, szilveszteri előadást rendeznek. Az egyesületen keresztül a falu része a Keresztúr Nevű Települések Szövetségének, melynek elnöke Kovács József balatonkeresztúri polgármester. A szövetséghez negyvenkét magyarországi és erdélyi Keresztúr nevű település tartozik, legfőbb célja, hogy a keresztúriakat összetartsa.
„Mi 2017 óta vagyunk hivatalosan a szövetség tagja, de már azelőtt is többször meghívtak az általuk szervezett találkozókra. Idén Rákoskeresztúron, Budapest mellett gyűl össze a küldöttség. A helyi lakosaink azt remélik, hogy a folyamatos beruházások és fejlesztések révén Cigányi község és Szilágyfőkeresztúr tovább fejlődik, megőrizve sajátos kulturális értékeit és hagyományait, miközben modern infrastruktúrával és jó életkörülményekkel várja a jövőt” – zárta a tanácsos.
CSAK SAJÁT