Burduja válaszolt arra, hogy mi lesz az energiaár-sapkával

Sebastian Burduja csütörtökön kijelentette, hogy az energiaár-sapkákon 2025 márciusáig nem kíván módosítani a kormány.

Egy bukaresti sajtóeseményen az energiaügyi miniszter kifejtette: 2025 márciusa után, a piaci fejlemények függvényében, továbbra is érvényben maradhat ez az intézkedés, vagy pedig úgy módosítják az árplafonokat, hogy a valóban kiszolgáltatott fogyasztókat segítsék – számolt be az Agerpres.

Fotó: Agerpres

„Mindezeket a lehetőségeket számításba vesszük, és az energiapiac szereplőivel együtt döntünk a következő lépésről. (..) Átláthatóan és kiszámíthatóan járunk majd el, mert ez fontos a fogyasztóknak, a szolgáltatóknak és a termelőknek egyaránt” – nyilatkozta a miniszter.

Az árplafonok 2025 márciusa utáni módosítására vonatkozó kérdést Burduja azzal hárította el, hogy nagyon nehéz megjósolni, mi fog történni egy év múlva.

Emlékeztetett arra, hogy a romániaiak a negyedik legkisebb árat fizetik a gázért az Európai Unióban, és ötmillió háztartás havi áramszámlája soha nem haladja meg a 35 lejt. Majd ismételten hangsúlyozta: az energiaárak jelenlegi korlátozásához és a drágulások kompenzálásához a kormány jövő év tavaszáig nem kíván hozzányúlni.

Végezetül kitért arra is, hogy számos energiaszolgáltató a kormány által meghatározott ársapka alatti árakon kínálja az energiát, és az elégedetlen fogyasztóknak jogukban áll gáz- és vagy áramszolgáltatót váltani.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?