Az olcsó ukrán tojás keseríti a hazai termelők életét

Ukrajnában lényegesen kisebbek a mezőgazdasági termelési költségek, mint Romániában.

2021-ben még szinte egyáltalán nem volt ukrán tojás a romániai piacon. Azt követően, hogy az orosz hadsereg lerohanta Ukrajnát, az ottani termelők új piacok után kezdtek nézni, s elindult a romániai export. 2023-ban már több mint 850 tonna tojás érkezett a háború sújtotta államból, ami hozzávetőleg 40 kamionnyi rakománynak felel meg, írja a Ziarul Financiar (ZF). A teljes tavalyi tojásimport meghaladta a 12 ezer tonnát, az értéke kb. 40 millió euró volt.Fotó: Pixabay

Idén 48 százalékkal több tojás érkezett Ukrajnából, mint tavaly, állítja a Romániai Szárnyastenyésztők Egyesülete (UCPR).  Az ukrán tojás elkezdte kiszorítani a piacról a lengyel és a magyar árut, ez azonban nem vigasztalja a hazai termelőket.

„Most Ukrajnából jön a tojás, míg korábban Lengyelországból és Magyarországról jött, ahol szubvencionálják a termelést. (…) Nem kérhetek 0,85 lejt a tojás darabjáért, ha jön a nagybani kereskedő és 0,80 lejért adja, mert Ukrajnából van, és olcsóbb. Akkor mi a szerepe a mezőgazdasági minisztériumnak, nem az, hogy védje a hazai termelőket?” – teszi fel a kérdést Costel Buzatu, a Temes megyei Avitea Const ügyvezetője.

Állítása szerint a lengyel és a magyar tojás darabját 0,50 lejért is kínálják az ottani termelők, ami a bőkezű szubvencióknak köszönhető. Az ukrán tojás még olcsóbb, mert az ország nem tagja az Európai Uniónak, ezért a termelőkre vonatkozó szabályozás sokkal lazább, így alacsonyabbak a költségek. A ZF számításai szerint tavaly a lengyel tojás tonnája 2500 euróba került, míg az ukrajnainak a tonnánkénti ára mindössze 1800 euró volt. „Egyenlőtlen a piaci harc” – nyilatkozta a Temes megyei termelő.  

Tavaly közel 10 ezer tonna tojást importáltunk Lengyelországból, míg Magyarországról 1800 tonnát. A magyar import 500 tonnával csökkent 2021-hez képest, javarészt az ukrán import váltotta fel.

A legfrissebb statisztikai adatok szerint szeptemberben a tojás 3 százalékkal olcsóbb volt a kiskereskedelemben, mint 2023 végén.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?