Az első félévben magára talált a turizmus, de az áfaemelés ismét válságba taszíthatja

Tíz százalékponttal emelné a kormány a vendéglátó- és a szállodaipari szolgáltatások áfáját, ami elkerülhetetlenül áremelkedést okozna.

Júniusban 7,7 százalékkal több vendégük volt a hivatalos romániai szálláshelyeknek, mint 2022 azonos időszakában, derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb adataiból. a külföldre utazók száma 5 százalékkal nőtt. Az első nyári hónapban 1,268 millió volt a vendégek száma, minimális mértékben maradt el az 2019-es 1,308 millió értéktől. Mostanáig 2019 volt a romániai turizmus legjobb éve.Fotó: Agerpres

A külföldiek főleg Bukarestet, Brassót és Konstancát keresték fel, míg a belföldiek hozzávetőleg azonos arányban utaztak a hegyekbe és a tengerpartra.

Mindezek fényében úgy tűnik, hogy az ágazat kilábalt a válságból, azonban a turisztikai vállalkozók attól tartanak, hogy a kormány tervezett megszorító intézkedései visszájára fordíthatják a kedvező folyamatot. A Ciolacu-kabinet a költségvetési bevételek növelését célzó intézkedéscsomag részeként 19 százalékra növelné a szálloda- és a vendéglátóipari szolgáltatások áfáját, s megvonná az üdülési utalványokat a bruttó 10 ezer lejnél többet kereső állami alkalmazottaktól.

„Az ANAT meglepetéssel értesült a kormány szándékáról, hogy megszüntetné a közalkalmazottaknak járó üdülési utalványokat, s épp most, amikor szó van róla, hogy a magáncégek alkalmazottai is kaphassanak ilyeneket. Hasonlóképpen, a túladóztatás hatalmas akadályt jelentene a turizmus fejlődése számára. Az áfa tervezett 19 százalékra való emelése a szállodák és az éttermek esetében a turisztikai szolgáltatások minimum 10 százalékos drágulását vonja majd maga után” – idézi a hotnews.ro Alin Burceát, a turisztikai cégek érdekképviseleti szervezetének (ANAT) első alelnökét.

Az ágazati vállalkozók szerint nem korrekt adóemeléssel sújtani az idegenforgalmat, mely alig lábalt ki a koronavírus-járvány okozta súlyos válságból. „Az áfa növelése, rövid időn belül immár másodszor, láncszerű áremelkedést fog okozni. Ez az intézkedés a szürkegazdaság és a túlélési üzemmód irányába mozdítaná el az ágazatot, s felgyorsítaná a fogyasztás csökkenését. A turizmusnak valamennyi környező országban kedvezményes áfája van. Egyébként a járványt és a háború közelségét erősen megszenvedő turizmus sokkal kisebb kormányzati támogatást kapott Romániában, mint Európa többi részén. A Horeca 2 intézkedéscsomag, melyet a múlt évre ígértek, nem valósult meg, magára hagyták az ágazatot, hogy boldoguljon, ahogy tud” – mondja Adrian  Voican, az ANAT és a Romániai Turisztikai Konzultatív Tanács alelnöke.

„Azt üzenik az embereknek, menjenek külföldre”

Teljes mértékben osztja kollégái véleményét Daragus Attila, az ANTREC faluturisztikai szervezet országos alelnöke is. „Az üdülési utalványok nagyon hasznosak, olyanos is elmentek nyaralni, akik még soha életükben nem voltak. Több pénz maradt az ágazatban, több volt a beruházás, látni lehetett a fejlődést” – nyilatkozta a Maszolnak a háromszéki üzletember.

Az áfaemelés miatt nőni fognak az árak, ami, az üdülési utalványra jogosultak körének szűkítésével együtt visszaesést eredményez majd az ágazatban. „Ismét azt halljuk majd, hogy Bulgária olcsóbb, Görögország olcsóbb. Ezekkel az intézkedésekkel azt üzenjük az embereknek, hogy menjenek külföldre nyaralni, ami azt jelenti, hogy ott fogják elkölteni a pénzüket, ami nem jó a román gazdaságnak” – mondja Daragus Attila.

„Miért nem foglalkozik komolyan a román kormány a költségvetési kiadások csökkentésével, miért az adóemelést látja a legkézenfekvőbb megoldásnak?” – teszi fel a költői kérdést Alin Burcea.  

Kapcsolódók

Kimaradt?