A sörivástól is elvette a kedvünket az infláció

Az év első öt hónapjában kétszámjegyű volt a visszaesés, a szakemberek sok jóra az elkövetkező időszakban sem számítanak.

Hozzávetőleg 10 százalékkal kevesebb sör fogyott Romániában az év első négy hónapjában, mint 2021 azonos időszakában. Ennek a fő oka az infláció, illetve a vásárlóerő csökkenése lehet, mivel a sör nem tartozik a nélkülözhetetlen termékek közé.Fotó: AdobeStock

Az ágazati üzletemberek pesszimisták a közeljövő kilátásait illetően, főleg, hogy augusztus 1-től nő a sör jövedéki adója, ami áremelkedéshez fog vezetni. „A piac alakulása nem mutat kedvező jeleket, a vásárlóerő csökken, a jövedéki adó emelése pedig a piac további szűkülését fogja eredményezni” – nyilatkozta Julia Leferman, a sörgyártók szakmai érdekképviseletének a vezérigazgatója.

Az elmúlt két évben a hazai piac lényegében stagnált. 2020-ban a fogyasztás 0,5 százalékkal nőtt, 16,75 millió hektoliterre. Tavaly 0,7 százalékos csökkenés következett be, 16,6 millió hektoliter sört ittunk meg.

Idén tovább tart a pillepalack visszaszorulása, ami a járvánnyal egyidőben kezdődött. 2015-ben még az idehaza eladott sör 53 százaléka volt pillepalackos, 2021-ben azonban már csak 41,5 százaléka. Tavaly 5 százalékkal csökkentek a pillepalackos eladások, ellenben az üveges sör népszerűsége 4 százalékkal nőtt. 2022 első négy hónapjában pillepalackban forgalmazott sörből kb. 10 százalékkal kevesebbet értékesítettek, mint egy évvel korábban.

Kapcsolódók

Kimaradt?