A lakosság közel háromnegyede inkább hazai terméket vásárol, akkor is, ha drágább

A romániaiak csaknem háromnegyede inkább hazai termékeket vásárol, még akkor is, ha azok drágábbak, és 62,7 százalékuk úgy tapasztalja, hogy a román mezőgazdasági termékek ritkábbak a nagy áruházláncok kínálatában, mert ott inkább a külföldről származó termékeket részesítik előnyben – derül ki egy friss felmérésből. Ugyanakkor  a lakosság 76,9 százaléka úgy véli, hogy válsághelyzetben először saját magukon kell segíteniük, és csak azután kérhetnek állami támogatást.

A felmérésben résztvevők 72,2%-a azt mondta, hogy inkább romániai termékeket vásárol, még akkor is, ha azok drágábbak, míg 26,3% válaszolta azt, hogy inkább a legjobb árú termékeket vásárolja, akár hazai, akár külföldi.

Sepsiszentgyörgyi piac | Archív fotó | Fotó forrása: polgármesteri hivatal

Hogy a hazait vásárolják szívesebben ezt nagyobb arányban a 45 év felettiek válaszolták, míg a 30 év alattiak nagyobb arányban válaszolták úgy, hogy a legjobb árú terméket veszik meg, írja a news.ro.

Hazai termékek a polcokon

A megkérdezettek 62,7%-a tapasztalja azt, hogy a román mezőgazdasági termékek kevésbé elérhetők a nagy áruházláncok kínálatában, mert a külföldi termékeket részesítik előnyben. Azonban 33,4% úgy véli, azért van kevés hazai termék az áruházakban, mert a helyi termelés kicsi. A nem válaszolók aránya a teljes mintán belül 3,9%.

Illusztráció | Fotó: Székely ZitaElőbbi választ inkább a 30 és 45 év közöttiek, az átlagos iskolai végzettségűek, a kék vagy szürke gallérosok és a vidéki lakosok adták. Míg a 45 év felettiek, a közösségi média fiókkal nem rendelkezők a lakosság többi részéhez képest nagyobb mértékben gondolják úgy, hogy a romániai mezőgazdasági termékek azért hiányoznak jobban a nagy kereskedelmi láncok polcairól, mert a helyi termelés kicsi.

Önsegítés vagy állami támogatás válsághelyzetben

A romániaiak 76,9%-a úgy véli, hogy válsághelyzetben először saját magukon kell segíteniük, és csak utána kérnek állami támogatást. 21,5%-uk úgy véli, hogy válsághelyzetben először állami támogatást kell kérniük, és csak utána keresik a saját megoldásaikat. A nem válaszolók aránya a teljes mintán belül 1,6%. A reprezentatív felmérést a news.ro hírügynökség megbízásából az INSCOP Research végezte. Az adatokat február 22. és 29. között gyűjtötték CATI (telefonos interjúkészítés) kérdőíves módszerrel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?