A kutyának sem kellenek a kormány Fidelis kötvényei

A kamatuk sokkal kisebb az inflációnál, nem kifizetődő a vásárlásuk.

A vártnál sokkal  mérsékeltebb az érdeklődés a szeptember 13-án piacra dobott  Fidelis kötvények iránt. Szeptember 21-vel bezárólag a lakosság mindössze 257,5 millió lej értékben vásárolt az állampapírból.

Ez lényegesen elmarad a korábbi kibocsátások alkalmával az államkasszába befolyt összegtől. Idén júniusban a kisbefektetők 900 millió lej értékben jegyeztek Fidelis kötvényeket, míg márciusban 1,39 milliárd lejre vásároltak. A tavalyi két kibocsátás még sikeresebb volt: az augusztusi 2 milliárd, a novemberi pedig 2,7 milliárd lejt hozott a konyhára.

Az állampapírok iránti csekély érdeklődés fő oka minden bizonnyal nem az, hogy egyre kevesebben bíznának a kormány gazdaságpolitikájának a sikerében. Ennél sokkal nagyobb súllyal esik a latba, hogy a jelenlegi feltételek mellett kész ráfizetés államkötvényt venni.

Az egyéves futamidejű, lejalapú Fidelis papírok éves kamata 3,25 százalék, a hároméveseké pedig 3,75 százalék. Mindkét kamat lényegesen alacsonyabb az infláció értékénél, ami augusztusban 5,25 százalék volt, s nagy a valószínűsége annak, hogy az elkövetkező időszakban tovább fog emelkedni.

Azt, hogy a kormány egyre kevesebb pénzre számíthat a lakosság részéről az is mutatja, a tőzsdén immár áron alul kereskednek az állampapírokkal. A márciusi kibocsátású 100 lejes névértékű kötvényt jelenleg 99 lejért lehet megvenni, de volt már az ár 98,5 lej is. Nem csoda, hogy a befektetők nem kapkodnak a kötvényekért a tőzsdén sem, elvégre azok éves kamata mindössze 3,1 százalék.

A 100 euró névértékű Fidelis kötvényeket szintén áron alul kínálják, 99,2 euróért. Ezeknek a minimális árfolyama 98 euró volt.  

A Fidelis állampapírokat október 1-ig lehet még jegyezni.

Kapcsolódók

Kimaradt?