A kutatás és az innováció finanszírozásában Bulgária is megelőz bennünket

Mi állampolgáronként 15 eurót költöttünk tavaly ilye célra, a bulgárok 21-et.

Nevetséges összeget, 1,54 millió lejt fordított tavaly Románia kutatásra és innovációra a központi költségvetésből. Ebből az összegből 15 euró jutott minden egyes lakosra, amivel az utolsó helyen állunk az Európai Unióban. Az uniós statisztikai intézet, az Eurostat adatai szerint Bulgária is megelőz bennünket, a déli szomszédnál egy állampolgárra 21 euró, kutatásra előirányzott költség esett.

Az EU átlaga 225 euró volt 2020-ban, tizenötszöröse a romániai értéknek. A átlagnál többet kilenc tagország költött tudományos- és műszaki kutatásra, kivétel nélkül jóléti államok. A világ egyik leggazdagabb országának számító Luxemburgban 648 euró/fő jutott erre a célra, Dániában 519, míg Németországban 443 euró. Az átlagot meghaladó összeget Finnország, Ausztria, Svédország, Hollandia, Belgium és Franciaország költött még.

Az egykori szocialista országok közül Észtország, Csehország, Szlovénia és Horvátország tulajdonít nagyobb fontosságot ennek a területnek, 141 és 108 euró/fő közti összeget áldoznak rá. Romániához hasonlóan Magyarországon sem számít prioritásnak a kutatás, utóbbi lakosonként 40 eurót fordított rá, ami a harmadik legkisebb érték az EU-ban.

Idén a Kutatásügyi, Innovációs és Digitalizálási Minisztérium költségvetése 1,92 milliárd lej, ami 24 százalékkal nagyobb a tavalyinál. Ez fejenként kb. 20 eurót jelent, amivel már megközelítjük, de nem érjük el Bulgária tavalyi szintjét. Hovatovább, idén még mindig kevesebbet fordítunk kutatásra, mint 2019-ben, amikor az egy főre eső kiadás 22 euró volt.

A kutatás az elkövetkező években is mostohagyerek lesz, annak ellenére, hogy erőteljes gazdasági növekedésre van kilátás. A 2024-ig terjedő időszakra vonatkozó előzetes költségvetési tervezet 1,77 milliárd lejjel számol 2022-ben, 1,68-cal 2023-ban és 1,69 milliárddal 2024-ben. Ezzel szinte biztos, hogy középtávon bebetonozzuk magunkat az uniós rangsor utolsó helyén.

(Nyitókép: Pexels)

Kapcsolódók

Kimaradt?